Juhaiért életét adva, maga a Pásztor kereste fel az eltévedt bárányt a hegyeken és a halmokon, amelyeken áldozatot mutattál be. A tévelygőt megtalálta, a vállára is emelte, akárcsak a keresztfát, és magához fölemelve visszavitte a mennyei életbe. Nazianzi Szent Gergely szavai mély értelműen tárják elénk azt, amit a színeváltozás evangéliuma képekben mond el: Krisztus kijött az Atyától, s Golgota-hegyi keresztjében bennünket vett vállaira, vitt haza országába.
Márk evangéliumában a színeváltozás jelenetét a krisztuskövetésről szóló tanítás és az ígéret előzi meg: a hallgatóságból lesznek, akik nem halnak meg, míg meg nem látják Isten országát, majd megjegyzi a szerző: hat nap múlva maga mellé vette őket. E megállapítással Márk új törvényadási eseménnyé formálja a történést, hiszen Mózes a Sínai-hegyen a hetedik napon hallotta az Úr szavát, kapta az istentisztelet rendjére szóló utasítást. Jézus tehát a Törvény, a kultusz teljessége, ezt mutatja meg magából az Úr a tanítványok számára. A szent szerző visszautal majd a színeváltozásra a kereszthalál eseményénél is, ahol Jézus kiáltására egyesek azt hiszik, Illést hívja, a templom függönye pedig kettészakad, vagyis onnantól kezdve Krisztus személye váltja fel a szent sátor és a szentek szentjének szerepét: ő az ég és a föld találkozási pontja, ahová már mindannyian „beléphetünk”, ahol közösségre juthatunk Istennel, s barátként beszélgethetünk vele, mint Mózes a szent sátorban – ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!
Jézus a Törvény, a Kultusz és az Eljövendő Ország, e három egysége, amelyek harmóniáját a próféták évszázadok óta szorgalmazták, s amelyek egymással való kijátszásáért a népet korholták. A nagyböjti megtérés súlypontja is itt húzódik, amikor ezeket nem külön területekként értelmezzük, hanem életünkben köszönőviszonyban, pontosabban szoros egységben lehetnek egymással, amikor az a mennyei párbeszéd, amely a látomásban ott volt Jézus, Mózes és Illés között, kinyilvánulhat a tanítványok egymás közötti kapcsolatában: maguk között megvitatták…
Mint dicsőségének kisugárzása és lényegének képmása, ő tartja fenn hathatós szavával a mindenséget. A bűntől való megtisztítást elvégezve helyet foglalt az isteni Fölség jobbján… Gyóntatóként gyakran lehetek tanúja annak, hogy a gyóntatószék a színeváltozás helyévé alakul át. Térben és időben is messziről érkező emberek az Úr hathatós szava által megtapasztalják a bűntől való megtisztítást, és – a színeváltozást jelölő görög kifejezéssel élve – metamorfózison, belső átalakuláson mennek keresztül, nem a saját erejükből, hanem a kegyelem által, amely segít, hogy födetlen arccal tükrözzük vissza az Úr dicsőségét. Az ilyenkor ténylegesen ragyogó arcok a papot is emlékeztetik arra, hogy Péter Egyházában mégiscsak megépült az a sátor, amely a Tábor-hegyi látomásnál még nem készülhetett el, de most, az Úr halála és feltámadása után, a kiengesztelődés helyeként immár minden templomban ott áll! Minden hívőt segít abban, hogy oda belépve elővételezze a végső találkozást, a hazaérkezés tapasztalatát, hogy a dicsőségben fokról fokra hozzá hasonlóvá változunk át, az Úr Lelke által.
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria