Útravaló – 2025. december 5.

Nézőpont – 2025. december 5., péntek | 5:00

Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Decemberben Kálmán Peregrin OFM, a pesti ferences templom igazgatója ad útravalót.

A keleti Egyház imagyakorlatát átszövi a mai evangélium fohásza: Jézus, Dávid Fia, könyörülj rajtam! Mi is, amikor a szentmise kezdetén a Kyrie eleison – Uram, irgalmazz fohászban így kiáltunk, megvalljuk, hogy vakok és szükséget szenvedők vagyunk. És mi világosít meg, tesz alkalmassá arra, hogy belépjünk a vele való életközösségbe? Az ő igéje. Annak szemlélése, hogy Isten miként vezette népét (olvasmány), s hogy az ő új választottai, az apostolok hogyan döbbentek rá feltámadása után arra, miként kell válaszolniuk életvitelükkel (szentlecke) Isten köztünk megjelent Igéjére (evangélium). Az életforma Istenhez igazításával válaszol az ember arra a kérdésre: Hiszitek-e, hogy tudok segíteni rajtatok?

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria