A hét diakónus kiválasztása után a szent szerző megjegyzi: „István kegyelemmel és erővel csodákat és jeleket művelt a nép körében.” Mindezt tehát kegyelemmel és erővel tette, azaz a Szentlélek jelenlétében és támogatásával. „A nép körében” sem egy odavetett megjegyzés csupán, hanem a mindent tudók és a mindent jobban tudók (gnosztikusok) elleni megfogalmazás. Ugyanis a gnózis mint szellemi áramlat félig rejtve csak a kiválasztottaknak nyitott ismeretet közvetíti. E szellemi áramlat ellen szól ez a megjegyzés. István bölcsességének, amit az Ószövetségből és a Szentlélektől kölcsönzött, nem tudtak ellenállni.
Fotó: Merényi Zita
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria