Útravaló – 2026. március 1., nagyböjt 2. vasárnapja

A mai evangélium nem helyszíni tudósítás, hanem az apostolok egy Jézussal kapcsolatos különleges élményének későbbi – már Jézus feltámadását követő – írásba foglalása. Biztosra vehetjük azonban, hogy Jézus tanítványai fokozatosan megsejtették azt, amit mesterük csak a feltámadása után tesz egészen nyilvánvalóvá: ő azonos az ószövetségi próféták által ígért Messiással, akinek személyében egy szenvedő ember és egy dicsőséges király vonásai egyszerre vannak jelen.

Izajás próféta könyvének van egy szakasza (40–55. fejezet), amelynek szerzőjét nem ismerjük, de olyan éles látású leírást ad Jézus szenvedéséről, amely megrendüléssel tölti el az olvasót. A Kr. e. 6. században arról jövendölt, hogy a Messiás, mint Isten szeretett Szolgája, az emberek bűnei miatt önként vállalja a szenvedést. Más ószövetségi várakozások viszont úgy tekintenek a Messiásra, mint dicsőséges királyra (például a 2. zsoltár). A színeváltozás jelenetében e két ószövetségi várakozás egybekapcsolódik: Jézus alakjában a másokért szenvedő Szolga és a dicsőséges, királyi Messiás vonásai ötvöződnek egymással.

Az apostolok döbbenten állnak: boldogok, de a félelem is elfogja őket. Boldogság költözik a szívükbe, mert elmondhatatlanul jó a dicsőséges vonásokat hordozó Messiás közelében lenni. Péter és társai szeretnék megragadni, megörökíteni ezt az élményt. Ugyanakkor félnek is, mert nem értik, hogy Jézusnak miért kell szenvednie, és miért beszél a haláláról. Még képtelenek elfogadni a szenvedés és a megdicsőülés összefüggésének titkát. Sokat kell még érlelődniük ahhoz, hogy belássák: Jézusnak a szenvedés útján kell haladnia, hogy Isten dicsősége teljesen megnyilvánulhasson rajta. Az apostolok nem maradhatnak a hegyen, vissza kell térniük övéik közé, a mindennapokba.

Az Urunk színeváltozásáról szóló bibliai leírás tehát összekapcsolja egymással Jézus szenvedését és dicsőséges feltámadását. Az apostolok kései utódaiként mi is örömteli szívvel, ugyanakkor döbbenten állunk e misztérium előtt. Öröm tölti el a szívünket, hogy ahhoz az isteni Messiáshoz tartozunk, akinek erejében legyőzhetjük a halált. Ugyanakkor félünk is, mert nem tudjuk igazán elfogadni a szenvedés és a feltámadás kapcsolatát. Értelmünkkel elfogadjuk, hogy a szenvedés útját kell járnunk, mert Jézus sorsában kell osztoznunk. Talán azt is belátjuk, hogy Isten a bűn következményeként azért engedte meg a szenvedést, mert enélkül túlságosan ragaszkodnánk a földhöz, s megfeledkeznénk a ránk váró égi hazáról. A szenvedések közepette azonban ezek a felismerések mégis elméletinek látszanak, nem segítenek rajtunk. Szívünkkel, érzelmeinkkel mi is éppúgy tiltakozunk, mint annak idején a tanítványok.

E különleges elbeszélést hallva kérjük Istent, segítsen, hogy egyre jobban el tudjuk fogadni a szenvedés és a megdicsőülés összefüggésének titkát. Imádkozzunk: tegye lehetővé, hogy a szenvedő Szolga nyomdokaiba merjünk lépni, hogy egykor az ő dicsőségében is részesülhessünk!

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír