Útravaló – 2026. november 1., mindenszentek ünnepe

Nehéz-e vagy könnyű szentté válni? Mindenszentek ünnepén ki-ki eldöntheti. Hogy nem lehetetlen, azt éppen a szentek példája mutatja. Mi azonban nem szentté, hanem, úgymond, átlagemberré szeretnénk válni. Jó, hogy vannak szentek, de az életszentségről azt tartjuk, hogy az csak egy szűk kör tagjainak való. Nem nekem meg neked, hanem olyanoknak, akiket nem ismerünk, akik tőlünk távol teszik a jót, és nem itt a közelünkben. Vannak ők, és vagyunk mi.

Jézus Krisztus fellépésekor is valami hasonló történt. Rögtön kiderült, hogy kik vannak mellette, és kik ellene. Akiknek nem tetszett a fellépése, azok attól tartottak, hogy a nép Jézusra fog hallgatni, és nem rájuk. A szentekkel kapcsolatban még inkább a felszínre kerül, hogy vannak dolgok, amelyeket nem lehet megmagyarázni, és nem lehet pénzben mérni. És ez nagyon nem tetszik korunk emberének, aki mindent mérhetővé, fogyaszthatóvá, cserélhetővé tett.

A szentekkel kapcsolatban sokszor beleragadunk abba a gondolatba, hogy csak azok lehetnek szentek, akikről az Egyház ezt hivatalosan kijelenti. Akikről nem mondja, azok pedig nem lehetnek szentek. A szentté avatást azonban soha nem a magas egyházi körök kezdeményezik, hanem maga a hívő nép. Éppen azok, akik közel érzik magukhoz egyesek megmagyarázhatatlan jóságát, derűjét, természetességét, lelki erejét, ami az illetőből sugárzik.

A szentekkel kapcsolatban az a tévhit is fennáll, hogy nem ebben a világban élnek, vagy elszakadtak ettől a világtól. Azt is felróják nekik, hogy nem igazodnak ki az élet dolgaiban. Ez azonban nem így van. Azt hiszem, nagyon is jól tudják, milyen a koruk, s kihozzák belőle a lehető legtöbbet. Nem menekülnek sehová, hanem éppen az adott kort akarják ös - szekapcsolni Isten jóságával. Még a legőrültebb élethelyzetet is. Mint például Szent Maximilian Kolbe, aki látszólag értelmetlenül beleveszett egy kivégzőgépezetbe. Ám életáldozatának köszönhetően valaki életben maradt, és visszatérhetett a családjához.

Mások arról tesznek tanúságot, hogy bármilyen családi háttérrel szentté lehet válni. Ez manapság igencsak sokat emlegetett téma. A 2000-ben szentté avatott Bakhita Szent Jozefinának például nem volt gyerekkora. Rabszolgaként élt Szudánban, majd további viszontagságokat szenvedett el, s végül Olaszországban lett szerzetesnővér. Sok gyötrelmet kellett megélnie, de nem keseredett meg, hanem szívbéli derűvel szolgálta mindazokat, akikhez az élet rendelte. Persze mondhatjuk, hogy a legtöbb ember nem képes erre. Egy náci táborban vagy rabszolgaként a nagy többség tényleg feladja, úgy érzi, nincs miért élni. Mégis vannak kivételek, akik valami többről tesznek tanúságot.

Egy szent mindig sok ember között és sok emberhez viszonyítva válik szentté. Úgy is mondhatjuk, hogy sok átlagember között akad egy-két olyan, aki valóban valami többet mutat. Ez viszont nem jelenti azt, hogy a többieknek nincs dolguk. Sokszor engedünk annak a kísértésnek is, hogy csak tiszteljük a szenteket, de úgy gondoljuk, szeretnünk nem kell őket.

Szent az, aki a saját környezetét felülmúlja, de nem azért, hogy uralkodjon rajta, hanem hogy Istent közel hozza az emberekhez. A szentek kényelmetlenek, de nélkülözhetetlenek.

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír