Útravaló – 2026. november 15., évközi 33. vasárnap, szegények világnapja

A talentum roppant értékű pénzegység volt Jézus korában. Ha valakinek már csak egy is adatott, jómódúnak számított. Öt talentum pedig szinte végtelen lehetőségeket jelentett.

A példabeszédben egy gazdag úrról hallunk, aki idegenbe indul. Hogy mi célból és hová, nem tudjuk, de annyi kitűnik, hogy valami szokatlant készül tenni. Összehívja szolgáit, hogy rájuk bízza a vagyonát. Bizonyos, hogy akkortájt is voltak, ahogyan manapság is vannak vagyonkezelők, intézők, vagy nevezzük őket bárhogyan is, tehát olyan emberek, akik teljes mértékben megbízhatók és tehetségesek. Olyanok, akik munkálkodása által a vagyon gyarapszik, és nem csökken. Ezek azonban nem szolgák, hanem mai szóval élve szakemberek. Ám a gazdag ember nem szakemberekre, hanem a szolgáira bízza a vagyonát.

Valamiféle kényszerhelyzetnek vagyunk tehát a tanúi. Egy gazdag úr nem szokta a vagyonát a szolgáira bízni, és a szolgák sem arra valók, hogy ügynökökké váljanak. Jézus példabeszédei mindig meglepetést okoznak, mert a természetes életből vett alapokról indulva mindig valamiféle abszurd irányba megy el a történet. Itt is ez a helyzet. Úgy tűnik, hogy a szereplők valami többre hivatottak, mint a számolható vagyon kezelése. Bizalmi légkörben találkozik az úr a szolgáival, és ebben a bizalomban ott van a kockázat is.

Ha úgy vesszük, hogy a történetnek négy szereplője van, az úr és a három szolga, akkor azt mondhatjuk, hogy a harmadik szolga kivételével mindegyikük túlnő a pénzügyi kereteken. Az úr és az első két szolga valami olyat tesz, ami az emberségről is szól, szellemi, nem számolható javakról. A harmadik viszont, bevallottan félelemből, nem mer kockáztatni. Valójában igaza van, de csak igaza van, és semmi több. Azt az embert testesíti meg, akinek mindig mindenben igaza van, de nem tud szeretni. Amikor ura visszaérkezik, leteremti őt, hogy miként kezelte a vagyonát. Érdekes, hogy a harmadik szolga félelemből nem kockáztatott, de a szavait nem válogatja meg, amikor számot ad urának, attól nem fél, hogy rosszat mondjon neki. Azt hiszem, ez nem valódi bátorság, inkább csak a vállalkozásra képtelen ember magyarázkodása.

Az első két szolga megduplázza a kapott talentumokat. Elgondolkodtató, hogy öt talentumból miként lehet tízet csinálni, vagy kettőből négyet, de azt hiszem, nem is annyira a számok a lényegesek. Mind a három szolga annyi vagyont kap, amennyit kezelni képes. Az öt talentum kezelésére képes szolga nem kettőt kap, s a kettő kezelésére képes sem ötöt, hanem mindegyik annyit, amennyi neki való. Úgy tűnik, az úr jól ismerte őket, tudta, kire mennyit bízhat. A szolgák között nincs szó rivalizálásról, irigy lelkületről, vagy arról, hogy menet közben egyeztettek volna, ki hol tart a vagyon gyarapításában. Mindhárom szolga a habitusát figyelembe vevő adományt kap, s hosszú idő áll a rendelkezésükre, olyan hosszú, hogy sok jó vagy kevésbé jó döntést hozhatnak a gyarapodás érdekében.

Vajon be lehet-e helyettesíteni a gazdag úr helyébe Istent? A nagyvonalúságot nézve lehetséges, de a vagyonszerzés módját tekintve nem. Jézus példabeszédeinek ilyen üzenetük is van. Ő mindig a mennyei Atyáról tanúskodik, akit bizonyos emberi tevékenységek által hoz közel hallgatóságához. A tevékenységet végző emberek magot vetnek, visszafogadnak egy tékozló fiút, keresik az elveszett juhot vagy más effélét tesznek. Mindig valami olyasmit, aminek nem látszik az eredménye, de a türelmük, az élet győzelmébe vetett reményük üzenet számunkra.

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír