A hit erősítésére mindig kapunk indítást, de mindig lehet kibúvót is találni. A végső dicsőség reménye mindig foglalkoztat bennünket, de mindig lehet sürgősebb, közelebbi teendőt találni. Az evangéliumi szakaszt olvasva úgy tűnik, nem veszélytelen ez az örökös magyarázkodás. Noé történetében sem a bűnös embert sodorta el az ár, hanem azokat, akik e világi teendőikkel voltak elfoglalva. És nem többel. Ha csak ennek a világnak a dolgaival foglalkozunk, és soha nem szánunk időt valami többre, akkor igencsak kockázatos helyzetbe sodródunk. El lehet tehát kárhozni véletlenül vagy hanyagságból? Úgy, hogy a végső találkozásnál majd kénytelenek leszünk azt mondani: „Nem is tudtam, hogy ilyen komoly a dolog”? Nem, de azért ne feledjük, amikor a szegény Lázár üdvözült, a gazdag ember számára sem volt elég a magyarázat. Miért nincs egyértelmű válasz? Talán azért, hogy ne kényelmesedjünk bele a mindennapokba.
Fotó: Merényi Zita
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria
