Útravaló – 2026. október 11., évközi 28. vasárnap

Három ferences diák nemrég öltönyben ment vasárnapi misére, aztán sörözni, ahol öltözetüket látva cinikusan kérdezték tőlük: „Mi az, misén voltatok?” A lefagyás akkor következett be, amikor igennel válaszoltak. Mondják, nem a ruha teszi az embert, vizuális kultúránkban mégis látjuk, beszédes a ruha, stílusa, viselése, szűkössége vagy lengesége. Ruhát készített az első Ádám, bűnös romlottságát takarta ezzel. Ruhája volt a második Ádámnak is, szétosztották és sorsot vetettek rá, de prófétai módon már Heródes fehér ruhába öltöztette, s ezzel megkezdte megdicsőítését. Így a fehér keresztelési ruha az önmagát szétosztó és ebben megdicsőülő Isten képe, Ádám vétkének helyreállításáé, mert akik megkeresztelkedtetek Krisztusban, Krisztust öltöttétek magatokra. Az Egyház engem még kétszer öltöztetett be. Először a szerzetesség kezdetén, ahol előbb az evangéliumi vak mozdulatával félre kellett dobnom az addig biztonságot jelentő világi öltözetet, hogy rám adhassák a szegény és alázatos Krisztus követőiét. Majd a papszentelés fehér albájával: a szentek érdemeivel takartak be, s rám helyezték Krisztus igáját: a stólát, a miseruhát. Viselésükkel ugyanis őt jelenítem meg. Ezek magamra öltése mindig arra emlékeztet, hogy vigyáznom kell rájuk, nem kényem-kedvem, hanem csak természetük szerint viselhetem őket. A világi ruhában ugyanis valamiképpen mi „jelenülünk” meg, a Krisztus adta ruhába viszont nekem kell beleilleszkednem.

A menyegzős lakomára érkezetteknél sem azt nézte az evangélium ura, hogy honnan jöttek, hanem hogy magukra öltötték-e – korabeli szokás szerint – a vendéglátó által nekik készített ruhát, azaz a meghívó szándéka szerint vannak-e jelen. Gondolkodásunk megegyezik az Eucharisztiával, az Eucharisztia viszont megerősíti gondolkodásunkat – vallották az első keresztények. Mi sem szépíthetjük, jó és rossz határán választóvonal lebeg: döntésem után alkalmas leszek-e a menyegzőre, áldozhatok-e? Tanító és megszentelő munkájával az Egyház újból és újból alkalmassá tesz a Bárány lakomájára, az Úr fehér ruhába öltöztet. Krisztusba öltözöttségem mentalitását, viselési stílusát azonban személyes döntéseimmel (de)formálom: hanyagul, elegánsan, belső szabadsággal, oktalanul szorongó féltéssel.

A Jelenések könyvében az üdvözültek fehér kagylóselyem ruhát, a szentek cselekedeteiből szőtt drága öltözetet viselnek, ami az új Ádám és az új Éva, azaz az Egyház összetartozását jelzi: felváltva az első emberpár vétkét, a kitaszítottság helyett ők egybeszőnek, felékesítenek. Ugyanis minden evangéliumi tett Krisztusba öltözés és helykészítés másoknak a hitben. Mit akarsz, Uram, hogy cselekedjem? Térj vissza a te földedre, és tedd azt, amit az Úr kinyilatkoztat majd neked – hallotta Szent Ferenc. Más emberré változott (Perugiai legenda). Elajándékozta ékes ruháit, majd püspöke előtt levetve a maradékot, engedte, hogy az Egyház öltöztesse fel. Ezzel lett ő sokunk atyja az evangéliumi életben, és kapcsolt minket a testvériségnek ahhoz a szövétnekéhez, amiben ő is részesedett, s aminek elseje lett.

Mi az, misén voltatok? Krisztusba öltözködtetek! Ez a ti ruhátok, életformátok, ezek vagytok ti! Ha viselitek, azzal kérdéseket tesztek fel, de ahogyan viselitek, azzal válasszá lesztek!

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír