Útravaló – 2026. szeptember 27., évközi 26. vasárnap

„Erről mi a véleményetek?” – kérdezi a mai evangélium elején Jézus a hallgatóit, és bennünket is. Mi a véleményünk erről a kis példabeszédről? Jézus bízik benne, hogy megtaláljuk a helyes választ, hogy nem altatjuk el magunkat konzerv válaszokkal, és nem elégszünk meg a megszokottal, hanem gondolkodunk, véleményt formálunk, s még alakulunk is közben. A helyzet nagyon is ismerős. Az egyik fiú készségesnek látszik, de semmit sem tesz, a másik lázadó, a konfliktust felvállaló, de aztán mégis továbbgondolja a dolgokat, és atyja akarata szerint cselekszik. S éppen ez a továbbgondolás, ez az önmagával való küszködés az, ami rokonszenvessé teszi számomra. Mert magunkban is megtapasztaljuk ezt: hirtelen elutasítunk valamit, felindulásból elkövetünk valamit, majd később magunkba szállunk és cselekszünk. Ilyenkor mi is valami hasonlót élünk át. Ezt a fordulatot nyugodtan nevezhetjük bánatnak, megtérésnek is. Hiszen komoly küzdelem az, amikor felismerjük, hogy tévedtünk, hogy nem volt igazunk, hogy nem önmagunk voltunk egy adott helyzetben. És csak akkor leszünk hűek önmagunkhoz, ha éppenséggel nem a magunk feje után megyünk, hanem képesek leszünk elfogadni a másikat, a tőlünk mérhetetlenül nagyobbat. Ezekiel próféta mai sorai éppen erről szólnak, és arról, hogy az élet és a halál a tét. Könnyen meghal a lelkünk, könnyen fordul el az élettől, az igazságtól, Istentől, a kapcsolatoktól. A bűnbánat, a megtérés pedig az életre vezet, kapcsolatokhoz és az élet alkotójához és urához, Istenhez. Az atya kérését végül teljesítő fiú azért tesz így, mert rájön, hogy az apjával való kapcsolatát veszélyezteti. Ráébred, hogy itt nem az ő fáradozásáról van szó, hanem közös ügyükről és a normális családi viszonyokról. A normális pedig az, hogy ha tud, akkor segít, megteszi apja akaratát. Szent Pál így figyelmezteti a filippieket: „Ugyanaz a lelkület legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is volt.” Azután arról ír, hogy milyen lelkület is volt benne: Jézus teljes istenségének, mindenhatóságának ellenére is engedelmeskedett az Atya akaratának. Isten gyermekeiként nekünk is életfeladatunk, hogy akaratunkat belesimítsuk az Atya akaratába. Nagyon elméletinek hangzik ez, ezért jó, hogy Szent Pál gyakorlati tanácsokat is ad: „Egyetértetek, egy szívvel szerettek, és egy lélekkel ugyanarra törekedtek. Vetélkedésből ne tegyetek semmit, sem hiú dicsőségvágyból! Egyik a másikat tekintse inkább alázatosan önmagánál kiválóbbnak! Ne keresse senki csak a maga javát, hanem a másét is!” Lám, bőven van lehetőségünk arra, hogy gyakoroljuk az akaratunkról való lemondást, az önkiüresítést, az Atya akaratába való belesimulást! Töprengjünk el a héten Istennel való kapcsolatunkról, a megtérésről, krisztuskövetésünkről, arról, hogy az mennyire van jelen a tetteinkben, mindennapi döntéseinkben. Kérjük Istent, adja meg azt a kegyelmet, hogy fontosnak érezzük a vele való kapcsolatot, és a magunk részéről mindent megtegyünk érte!

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír