A bíborosi tanács az éghajlatváltozás kérdéseiről, a szinódusról és a kiskorúak védelméről tárgyalt

Ferenc pápa – 2022. december 14., szerda | 9:48

A Szentszék Sajtótermének tájékoztatása szerint a bíborosi tanács a Szent Márta-házban tartotta meg ülését december 5–6-án a pápa jelenlétében.

A megbeszélések első napján az ENSZ éghajlatváltozási konferenciája (COP27) állt a középpontban, melyet az egyiptomi Sarm-es-Sejkben tartottak november 7–8-án. Az egyiptomi konferenciáról Pietro Parolin és Ambongo Besungu bíboros számoltak be. Ugyanezen a napon a bíborosok részt vettek a Szent Péter-bazilikában a Richard Kuuia Baawobr ghánai bíboros lelki üdvéért bemutatott szentmisén is.

December 6-án, kedden a bíborosok a pápával együtt a szinodális folyamat kontinentális szakaszáról tárgyaltak, melynek témája: „A szinodális Egyházért: közösség, részvétel és küldetés”. Mario Grech bíboros beszámolója alapján foglalkoztak a digitális szinódusi folyamat eredményeivel, amelyeket a Kommunikáció Dikasztériuma együttműködésével dolgoztak ki.

A tanács ülésének végén O’Malley bíboros ismertette a püspöki konferenciák és a Római Kúria szolgálatában álló, kiskorúak védelmével foglalkozó bizottság közelmúltbeli erőfeszítéseit. Kedden délután pedig Gracias bíboros beszámolt az Ázsiai Püspöki Konferenciák Szövetségének (FABC) tanácskozásáról, amelyet októberben tartottak Bangkokban.

A találkozó mindemellett alkalmat adott arra, hogy a bíborosok tájékoztassák egymást a különböző földrajzi térségek aktuális ügyeiről, és értékeljék a bíborosi tanács elmúlt években elért eredményeit.

A találkozón Pietro Parolin, Giuseppe Bertello, Óscar A. Rodríguez Maradiaga, Reinhard Marx, Seán Patrick O’Malley, Oswald Gracias és Fridolin Ambongo Besungu bíboros vettek részt, valamint a tanács titkára, Marco Mellino püspök. A tanács következő ülését 2023 áprilisára tűzték ki.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria