Ferenc pápa azt kéri a papoktól, legyen bátorságuk elmenni a betegekhez

Ferenc pápa – 2020. március 10., kedd | 16:00

Március 10-én a Szent Márta-házból interneten keresztül közvetített szentmisén a Szentatya imádságot kért a papokért, hogy legyen bátorságuk elvinni a betegekhez Isten szavát és az Eucharisztiát.

Csendben kezdődött a keddi szentmise-közvetítés, a kamera elidőzött a feszületen, majd a sekrestyében várakozó pápán, aki első szavaival ismét azokért ajánlotta fel a szertartást, akik a koronavírustól szenvednek, a betegekért és mindazokért, akik ápolják őket.

„Imádkozzunk a papjainkért is, hogy legyen bátorságuk kilépni és elmenni a betegekhez, hogy elvigyék hozzájuk Isten szava és az Eucharisztia erejét, és odaálljanak az egészségügyi dolgozók és az önkéntesek mellé ebben a munkában” – kérte a Szentatya.

Ferenc pápa március 8-án, vasárnap az Angelus elimádkozása után elmondott beszédében mindenkit imádságra szólított, és a következőket mondta: „Imáimban közel vagyok azokhoz, akik a mostani koronavírus-fertőzésben szenvednek, és mindazokhoz, akik ápolják őket. Csatlakozom püspöktestvéreimhez, és én is biztatom a hívőket arra, hogy erős hittel, biztos reménnyel és buzgó szeretettel éljék meg ezt a nehéz időszakot. A nagyböjti idő segítsen mindnyájunkat, hogy evangéliumi értelmet tudjunk adni ennek a megpróbáló és fájdalmas időszaknak!” (Fordította: Tőzsér Endre SP)

Az Olasz Püspöki Konferencia március 9-től április 3-ig felfüggesztette a nyilvános szentmisék bemutatását, együttműködve az olasz kormánnyal a koronavírus terjedésének megállításában.

Tekintettel a koronavírus okozta helyzetre, Ferenc pápa úgy döntött, hogy a Szent Márta-ház kápolnájában a hétköznapokon reggel 7 órakor bemutatott magánszentmiséjét élő internetes adásban, video streaming formájában közvetítsék, amit kérésre a különféle médiumok és tévétársaságok is sugározhatnak. A közvetítés révén szeretné kifejezni közelségét mindazokhoz, akik a járvány miatt szenvednek.

Forrás és fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria