Ferenc pápa fogadta honfitársát, a korábban őt bíráló Javier Milei argentin elnököt

Ferenc pápa – 2024. február 15., csütörtök | 11:17

Ferenc pápa február 12-én, hétfőn délelőtt a vatikáni Apostoli Palotában fogadta Javier Milei argentin elnököt, akivel már február 11-én, vasárnap a Szent Péter-bazilikában is találkozott Mama Antula (María Antonia de Paz y Figueroa) szentté avatása után.

A szokásos kihallgatási időnél jóval hosszabban, több mint egy órát beszélgettek zárt ajtók mögött, majd az elnök megbeszélést folytatott az Államtitkárságon a dél-amerikai ország gazdasági válságának megoldásáról, a háborúkról és a béketörekvésekről.

Február 11-én a szentmise előtt és után is találkozott Ferenc pápa és Javier Milei. Az argentin elnök  María Antonia de Paz y Figueroa, az első argentin születésű női szent, az ignáci lelkiséget terjesztő rendalapító, a szegények védelmezője szentté avatására érkezett a Vatikánba.

A szentmise után Ferenc pápa tréfásan meg is kérdezte a rendszerint rakoncátlan lobonccal látható politikustól: „Levágattad a hajad?”. Milei állítólag visszakérdezett: „Megölelhetlek?” 

Az audienciáról az elnök, aki korábban többször is bírálta Ferenc pápát, derűs hangulatú fotókat osztott meg közösségi oldalán február 12-én. Az argentin sajtó szerint a pápát illető kritikus megjegyzéseiért bocsánatot kért az útja előtti hétvégén, és Ferenc pápát „a történelem legfontosabb argentin személyének” nevezte.

Javier Milei 2023 decembere óta Jorge Mario Bergoglio szülőföldje, Argentína elnöke, akit a pápa február 12-én magánkihallgatáson fogadott a Vatikánban. Honfitársa tipikus argentin édességekkel kedveskedett neki, csokoládés töltött kekszet (alfajores) és karamellkrémet (dulce de leche) hozott ajándékba, tudva, hogy a pápa kedvencei.

Az audiencia elején vidáman köszöntötték egymást: „Örvendek” – szólt a pápa az elnökhöz, aki így felelt: „Ma jobban, mint valaha.”

Ez volt az első hivatalos találkozó Róma püspöke és a frissen megválasztott argentin elnök között. A libertárius (ultrakonzervatív) közgazdász, a La Libertad Avanza koalíció vezetője néhány napos tel-avivi látogatásából visszatérőben vett részt a pápai audiencián. 9 óra előtt pár perccel a Szent Damazusz-udvarba igyekezett az Apostoli Palotához, amikor megállította az autókonvojt a Via della Conciliazionén, kiszállt a kocsiból, hogy argentin zarándokokkal fotózkodjon.

Javier Milei hatfős kísérettel érkezett, köztük testvérével, a szintén politikus Karina Mileivel, az argentin elnöki hivatal főtitkárával; valamint Axel Wahnish rabbival, aki az új izraeli argentin nagykövet. Az elnök szombat óta tartózkodott Rómában, fölkereste a város főbb nevezetességeit, majd hétfőn délután találkozott Sergio Mattarella államelnökkel és Giorgia Meloni kormányfővel.

A pápai audiencia keretében a Szentatya és Javier Milei közötti beszélgetés körülbelül hetven percen át tartott az Apostoli Palota könyvtárában. Ezt követően a politikus találkozott Pietro Parolin bíboros államtitkárral és Paul Richard Gallagher érsekkel, a Szentszék államközi és nemzetközi szervezetekkel fenntartott kapcsolatokért felelős titkárával, a vatikáni „külügyminiszterrel”. A szívélyes hangú megbeszélések középpontjában a Szentszéki Sajtóközpont tájékoztatása szerint a Szentszék és Argentína közötti jó kapcsolatok álltak, amelyeket mindkét fél tovább kíván erősíteni. Megvitatták az új argentin kormány programját, amellyel igyekszik feltartóztatni a gazdasági válságot. A nemzetközi kérdések között kiemelt figyelmet kaptak a jelenlegi háborúk, valamint a nemzetek közötti béke megteremtése.

A magánkihallgatást követően a Szentatya köszöntötte az elnök kíséretét, közös fotók készültek, majd átadták egymásnak ajándékaikat. Az argentin édességeken túl az elnök egy dossziét nyújtott át a pápának, benne az 1854 májusában kelt kéziratos levél másolatával, amelyet José María Gutiérrez kancellár írt Juan Bautista Alberdinek, megbízva őt azzal, hogy képviselje Argentínát a pápánál. Emellett egy képeslapot is ajándékozott Ferenc pápának Mama Antula arcmásával, melyet az argentin posta bocsátott ki boldoggá avatása alkalmából 2017-ben.

A Szentatya pápasága dokumentumaival viszonozta a kedvességet, a 2024-es béke világnapi üzenete és a 2020-as Szent Péter téri Statio Orbisról szóló könyv mellett egy bronzplakettet adott át, ami a Szent Péter-bazilika baldachinját idézi, alatta a felirat: „Az ég képét idézi, melyet a baldachin kupolájának belseje jelenít meg. Ez a részlet jelképezi a szent és az isteni közötti harmóniát, az eget és a földet egy dimenzióban egyesítve.”

Miután tavaly novemberben az elnökválasztáson Javier Milei a szavazatok 56 százalékát elnyerve győzött a másik jelölt fölött, a pápa fölhívta, és gratulált neki. Milei januárban levelet küldött Ferenc pápának, amelyben megköszönte a gesztust, és – mint írta – értékelte bölcs tanácsait, bátorítását, hogy szembe tudjon nézni Argentína vezetésének kihívásával. Egyúttal személyesen is meghívta a Szentatyát szülőhazájába. A hazautazás lehetőségét már Ferenc pápa több interjúban is felvetette.

Forrás: Vatikáni Rádió; TélamCNN en Español

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír
(vn)

Kapcsolódó fotógaléria