Ferenc pápa gyermekeket keresztelt: Mint egy új születésnap…, tanítsátok meg őket imádkozni!

Ferenc pápa – 2023. január 8., vasárnap | 14:33

Január 8-án, Jézus megkeresztelkedésének ünnepén a Szentatya tizenhárom gyermeket keresztelt meg a Sixtus-kápolnában, vatikáni alkalmazottak gyermekeit. Rögtönzött beszédében arra kérte a szülőket és keresztszülőket, hogy egész életük folyamán kísérjék gyermekeiket a keresztény élet útján.

Ferenc pápa teljes homíliájának fordítását közreadjuk.

Kedves szülők!

Köszönjük, hogy elhoztátok gyermekeiteket, mert azt akarjátok, hogy az Egyházhoz tartozzanak. Szép ez a nap, hiszen nem felejti el az ember, mikor keresztelték meg. Olyan, mint egy születésnap, mert a keresztség által újraszületünk, megszületünk a keresztény életre. Ezért azt tanácsolom, hogy

tanítsátok meg gyermekeiteknek keresztségük dátumát, mint egy új születésnapot: hogy minden évben felidézzék és köszönetet mondjanak Istennek azért kegyelemért, hogy kereszténnyé válhattak.

Ezt tanácsolom nektek.

Aztán gondolkodjunk el egy kicsit azon, hogy ezek a gyermekek, akiket most elhoztatok, elindulnak egy úton, de rátok és a keresztszülőkre hárul a feladat, hogy segítsétek őket előrehaladni ezen az úton. Már gyermekként meg kell tanítani őket imádkozni: legalább arra, hogy összetegyék a kezüket, hogy a mozdulataikkal imádkozzanak…

Fontos, hogy már gyermekként megtanuljanak imádkozni, mert az imádság ad majd erőt nekik egész életükben: amikor jól mennek a dolgok, hogy hálát adjanak Istennek, és amikor rosszul mennek, hogy erőt merítsenek.

Az első dolog, amit meg kell tanítanotok nekik: imádkozni.

És arra is tanítsátok meg őket, hogy imádkozzanak a Szűzanyához, aki az Anya, ő a mi édesanyánk. Azt mondják, hogy amikor valaki haragszik az Úrra, vagy eltávolodott tőle, a Szűzanya mindig a közelben van, hogy segítsen visszatalálni hozzá. Így mondják. Az Úr mindig közel van hozzánk, de a Szűzanya a mi anyukánk, és az édesanya mindig közelebb van, mint az édesapa. Mindig. Miért? Mert így van. Az anyukák ilyenek, és ez nagyszerű!

Fontos tehát, hogy a gyermekek megtanuljanak keresztényként élni.

Most mindegyik baba hallgat, és ez így van rendjén. De talán valamelyik majd „megadja a lá-t”, és elkezd sírni. És mivel a gyerekek szimfonikusak, mindegyik követni fogja. Ordítsanak csak, sírjanak csak! Valamelyik talán az éhségtől fog sírni: szoptassátok meg. Teljesen nyugodtan!

A lényeg az, hogy ez a mai szertartás ünnep legyen, egy gyönyörű keresztény út kezdetének ünnepe, melyen segítitek gyermekeiteket, hogy előrehaladjanak.

Lehet, hogy valamelyik túl van öltöztetve, és melege van: nyugodtan vetkőztessétek le, hogy mindannyian jól érezzék magukat!

Mi velük ünnepeljük ennek az útnak a kezdetét. És a ti feladatotok, hogy segítsétek őket előrehaladni. Mert én itt most befejezem, de nektek egész életükben mellettük kell lennetek!

Köszönjük ezt a döntéseteket, hogy elhoztátok őket megkereszteltetni. Most pedig folytassuk a szertartást!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria