Ferenc pápa homíliája: Egy nő bántalmazása Isten gyalázása!

Ferenc pápa teljes homíliájának fordítását közreadjuk.

A pásztorok megtalálják „Máriát és Józsefet és a jászolban fekvő kisdedet” (Lk 2,16). A jászol örömteli jel a pásztorok számára: megerősítése annak, amit az angyaltól megtudtak (vö. Lk 2,12), az a hely, ahol megtalálják a Megváltót. Annak is bizonyítéka, hogy Isten közel van hozzájuk: jászolban születik, egy általuk jól ismert tárgyban, így bizonyítva, hogy meghitt közelségben van. De a jászol számunkra is örömteli jel: Jézus megérinti a szívünket azzal, hogy kicsinek és szegénynek születik, félelem helyett szeretetet ébreszt bennünk. A jászol előrevetíti, hogy ő táplálékunk lesz. És szegénysége jó hír mindenkinek, különösen a peremre szorultaknak, az elutasítottaknak, azoknak, akik nem számítanak a világ szemében. Ide jön Isten: nem külön hálószobába, még bölcső sincs! Íme, ez a szépsége annak, hogy jászolban feküdni látjuk.

De Mária, a szent Istenszülő számára nem ilyen volt. Neki el kellett viselnie a „jászol botrányát”. Már jóval a pásztorok előtt ő is megkapta az angyal híradását, aki ünnepélyes szavakat intézett hozzá Dávid trónjáról: „Gyermeket fogansz, fiút szülsz, és Jézusnak fogod elnevezni. Nagy lesz ő, és a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak trónját” (Lk 1,31–32). És most egy állatoknak szolgáló jászolba kell fektetnie. Hogyan lehet a királyi trónt és a szegényes jászolt együtt tartani? Hogyan lehet a Magasságbeli dicsőségét és az istálló nyomorúságát összeegyeztetni? Gondoljunk Isten anyjának zavarára. Mi lehet nehezebb egy anya számára, mint látni, hogy a gyermeke ínséget szenved? Elkeseredve érezheti magát. Nem lehetne hibáztatni Máriát, ha panaszkodott volna emiatt a váratlanul érkezett fájdalmas helyzet miatt. De ő nem csügged. Nem panaszkodik, csendben marad. Más választ ad panasz helyett: „Mária, a maga részéről – mondja az evangélium – megőrizte szívében ezeket a dolgokat, és elmélkedve kereste értelmüket” (Lk 2,19).

Tehát másképp cselekszik, mint a pásztorok és a többi ember. Ők mindenről beszámolnak, amit láttak: az éjszaka közepén megjelent angyalról, az angyal Gyermekre vonatkozó szavairól. És a népet, amikor ezeket hallotta, ámulat fogta el (vö. Lk 2,18): szavak és csodálkozás. Mária ezzel szemben gondolataiba mélyül. Szívébe vési a dolgokat és elmélkedve keresi értelmüket. Két különböző hozzáállás, melyeket magunkban is megtalálhatunk. A pásztorok elbeszélése és csodálkozása a hit kezdetének állapotát idézi fel. Akkor minden könnyű és világos, örülünk az életünkbe lépő Isten újdonságának, mely minden szempontból a csodálkozás légkörét teremti meg. Míg

Mária meditatív magatartása az érett, felnőtt hit kifejeződése, nem pedig a kezdeteké. Egy olyan hité, amely nem frissen született, hanem egy olyan hité, amely életet adóvá vált.

Mert a lelki termékenység próbatételeken keresztül valósul meg. A názáreti nyugalom és az angyaltól kapott diadalmas ígéretek – az ő kezdetei – után Mária most a sötét betlehemi istállóban találja magát. De ott van, hogy Istent adja a világnak. És míg másokat a jászol botrányával találkozva csüggedés fogott volna el, őt nem: elmélkedve keresi a dolgok értelmét.

Tanuljuk meg Isten anyjától ezt a magatartást: elmélkedve keresni a dolgok értelmét. Mert velünk is előfordul, hogy bizonyos „jászolbotrányokat” el kell viselnünk. Reméljük, hogy minden jól megy, de aztán váratlanul, derült égből villámcsapásként érkezik egy probléma. A várakozások és a valóság fájdalmasan ütköznek. Ez a hitben is megtörténik, amikor az evangélium örömét próbára teszi egy előállt nehéz helyzet. Ma azonban Isten anyja megtanít bennünket arra, hogy hasznot húzzunk ebből az ütközésből. Megmutatja, mire van szükség, mi a célhoz vezető keskeny út, a kereszt, mely nélkül nem támad fel az ember. Olyan ez, mint egy fájdalmas szülés, mely egy érettebb hitnek ad életet.

Testvéreim, hogyan lehet ezt a lépést megtenni, hogyan lehet az eszmény és a valóság közötti összeütközésen felülkerekedni? Épp úgy, ahogy Mária tette: megőrizve és elmélkedve. Először is, Mária megőriz, vagyis nem szór szét. Nem utasítja el azt, ami történik. Mindent megőriz szívében, mindent, amit látott és hallott. A szép dolgokat, mint amiket az angyal mondott, és amiket a pásztorok meséltek neki. De a nehezen elfogadható dolgokat is: az azzal járó veszélyt, hogy az esküvő előtt állapotos lett, most pedig az istálló lesújtó szűkösségét, ahol szült.

Mária ezt teszi: nem válogat, hanem megőriz. Elfogadja a valóságot úgy, ahogy jön, nem próbálja szépíteni, sminkelni az életet, hanem megőrzi a szívében.

Aztán ott van a második magatartás. Hogyan őriz meg Mária? Elmélkedve keresi a dolgok értelmét. Az evangéliumban használt ige a dolgok összefonódására utal: Mária összeveti a különböző tapasztalatokat, és megtalálja a rejtett szálakat, melyek összekötik őket.

Szívében, imájában elvégzi ezt a rendkívüli műveletet: összeköti a jót és a rosszat; nem tartja őket külön, hanem egyesíti.

És ezért Mária a katolicizmus anyja. Szóhasználatunkat kissé megerőltetve azt mondhatjuk, hogy Mária ezért katolikus: mert egyesít, nem pedig szétválaszt. És így megragadja a teljes értelmet, Isten perspektíváját. Anyai szívében megérti, hogy a Magasságbeli dicsősége az alázatosságon keresztül ragyog fel; elfogadja az üdvösség tervét, melynek érdekében Istennek egy jászolban kellett pihennie. Látja a törékeny és reszkető isteni Gyermeket, és elfogadja a nagyság és kicsinység csodálatos isteni összefonódását. Így őriz meg Mária, elmélkedve.

Ez a befogadó tekintet, mely a szívben őrzéssel és az elmélkedéssel legyőzi a feszültségeket, az anyák tekintete, akik a feszültségek között nem elválasztanak, hanem megőrzik azokat, és így növekszik az élet. Ez az a tekintet, amellyel sok anya felvállalja gyermeke helyzetét. Konkrét tekintet, mely

nem hagyja magát elbátortalanítani, nem bénul meg a problémák előtt, hanem tágabb horizontba helyezi azokat.

Mária így halad előre, egészen a Golgotáig, elmélkedve és megőrizve: megőriz és elmélkedik. Eszembe jutnak a beteg vagy nehézségekkel küszködő gyermeküket ápoló anyák arcai. Mennyi szeretet van a szemükben, sírás közben is reményt tudnak ébreszteni! Tekintetük tudatos, ábrándok nélküli, de a fájdalmakon és problémákon túl tágabb perspektívát kínál, a gondoskodás, a reményt újjáélesztő szeretet perspektíváját. Az anyák ezt teszik: képesek legyőzni az akadályokat és a konfliktusokat, képesek békét teremteni. Így sikerül a megpróbáltatásokat az újjászületés és a növekedés lehetőségeivé alakítaniuk. Azért teszik, mert képesek őrizni. Az anyák tudnak őrizni, össze tudják tartani az élet szálait, az összeset.

Olyan emberekre van szükségünk, akik képesek a közösség szálait szőni, akik ellenzik a megosztottság túl sok szögesdrótját. És az anyák tudják, hogyan kell ezt csinálni.

Az új év Isten szent anyjának, az anyának a jegyében kezdődik. Az anyai tekintet az újjászületés és a növekedés útja. Az anyák, a nők nem azért néznek a világra, hogy kihasználják, hanem azért, hogy életet adjanak neki: szívvel néznek rá, és így sikerül együtt tartaniuk az álmokat és a konkrétságot, elkerülve az aszeptikus pragmatizmus és az elvont gondolkodás sodrását. És az Egyház anya, ilyen anya, az Egyház nő, ilyen nő. Ezért nem találhatjuk meg a nő helyét az Egyházban anélkül, hogy ne tükröződne ebben a női-anyai szívben. Ez a nő helye az Egyházban, az a nagy hely, amelyből más, konkrétabb, másodlagosabb helyek származnak. De az Egyház anya, az Egyház nő. És amíg az anyák életet adnak, és a nők őrzik a világot, addig mindannyian dolgozzunk az anyák támogatásán és a nők védelmezésén! Mennyi erőszak van a nők ellen! Ennek véget kell vetni! Egy nő bántalmazása Isten gyalázása, aki egy nőtől vette fel az emberséget, nem egy angyaltól, nem, közvetlenül egy nőtől! Ahogyan egy nőtől, a nő Egyháztól veszi fel gyermekei emberségét.

Az új év kezdetén helyezzük magunkat ennek az asszonynak, az Istenszülő Szűzanyának, édesanyánknak az oltalma alá! Segítsen, hogy mindent megőrizzünk és minden átelmélkedjünk, nem félve a megpróbáltatásoktól, abban az örömteli bizonyosságban, hogy az Úr hűséges, és a kereszteket feltámadásokká tudja változtatni. Ma is hívjuk őt segítségül, ahogyan annak idején Isten népe tette Efezusban. Álljunk fel mindannyian, nézzünk a Szűzanyára, és ahogyan Isten népe tette Efezusban, ismételjük el háromszor az ő istenszülői címét. Mondjuk mindannyian együtt: „Szent Istenszülő, Szent Istenszülő, Szent Istenszülő!”
Ámen.

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican.va

Magyar Kurír