Ferenc pápa: Mi, keresztények nem mondhatjuk másoknak, hogy boldoguljanak maguk!

Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.

Kedves testvérek, jó napot kívánok!

A mai, vasárnapi evangélium a kenyérszaporítás csodáját beszéli el (vö. Mt 14,13–21). A jelenet egy elhagyatott helyen zajlik, ahová Jézus visszavonult tanítványaival. De az emberek utánamennek, hogy hallgassák és gyógyulást keressenek nála: szavai és gesztusai ugyanis gyógyítanak és reményt adnak. Napnyugtakor az emberek még mindig ott vannak, a tanítványok pedig, mivel gyakorlatias emberek, kérik Jézust, hogy bocsássa el őket, hogy elmehessenek ennivalóért. Ő azonban azt válaszolta: „Ti magatok adjatok enni nekik” (Mt 14,16). Képzeljük csak el, milyen képet vágtak a tanítványok! Jézus tudta, mit fog tenni, de meg akarta változtatni a hozzáállásukat: ne azt mondják, hogy „bocsásd el őket, hogy gondoskodhassanak magukról, hogy keressenek valamit enni”, nem, hanem azt, hogy „mit ad nekünk a Gondviselés, amit megoszthatunk másokkal?” Két ellentétes hozzáállás. És Jézus a második hozzáállásra akarta rávenni őket, mert az első javaslat egy gyakorlatias, de nem nagylelkű ember javaslata volt: „Bocsásd el őket, menjenek keresni, oldják meg maguk!” Jézus másképpen gondolkodik. Ezzel a helyzettel Jézus Isten logikájára akarja ránevelni tegnapi és mai barátait. És mi Isten logikája, melyet itt látunk? A másikkal való törődés logikája. Nem a „mosom kezeimet”, nem a hátfordítás logikája! A másik felvállalásának logikája. A „boldoguljon maga” nem lehet része a keresztény ember szókincsének!

A tizenkettő közül néhányan realisztikusan megjegyzik: „Itt nincs másunk, csak öt kenyerünk és két halunk!” Jézus azt válaszolja: „Hozzátok ide nekem” (Mt 14,17–18). Kezébe veszi az ételt, szemét az égre emeli, elmondja az áldást, és elkezdi darabokra törni, az adagokat pedig a tanítványoknak adja, hogy kiosszák. És ezek a kenyerek és halak nem fogynak el, több ezer ember számára is elegendőnek bizonyulnak, és még marad is belőlük.

Ezzel a tettel Jézus kinyilvánítja hatalmát, de nem látványos módon, hanem az Atyaisten szeretetének, nagylelkűségének jeleként elfáradt és szükséget szenvedő gyermekei felé. Belebocsátkozik népének életébe, átérzi az emberek fáradtságát, megérti korlátaikat, de nem engedi, hogy egy is elvesszen vagy hiányt szenvedjen: szavával táplál, és bőséges eledelt ad a fennmaradáshoz.

Ebben az evangéliumi elbeszélésben eucharisztiára való utalást is észrevehetünk, különösen ott, ahol az áldásról, a kenyér megtöréséről a tanítványoknak való odaadásáról és az emberek közötti kiosztásáról van szó (Mt14,19). Vegyük észre, milyen szoros kapcsolat áll fenn az eucharisztikus kenyér, az örök életet adó táplálék és a földi élethez szükséges mindennapi kenyér között. Jézus, mielőtt az üdvösség kenyereként felajánlotta volna magát az Atyának, gondoskodik élelemről azok számára, akik követik őt, és akik, bár vele vannak, elfeledkeztek arról, hogy bevásároljanak maguknak. Időnként hajlunk arra, hogy szembeállítsuk a lelket és az anyagot, de valójában a spiritualizmus – a materializmushoz hasonlóan – idegen a Bibliától. Ez nem a Biblia nyelve.

Az együttérzés és a gyengédség, melyet Jézus az emberekkel szemben tanúsít, nem szentimentalizmus, hanem a szeretet konkrét megnyilvánulása, mely törődik az emberek szükségleteivel. És nekünk az a dolgunk, Jézusnak ugyanezzel a hozzáállásával járuljunk az eucharisztia asztalához: a mások igényei iránti együttérzéssel. Amikor Jézus nehézséget, betegséget vagy élelem nélküli embereket lát, az evangélium rendre ezt a kifejezést használja: „compassio töltötte el”: „megesett rajtuk a szíve”, „megszánta őket”, „együtt érzett velük”.

Az együttérzés nem pusztán belső érzés; a valódi együttérzés együttszenvedés másokkal, mások fájdalmának magunkra vétele.

Talán érdemes ma megkérdeznünk magunktól: van-e bennem együttérzés? Amikor háborúkról, éhezésről, világjárványról és sok más dologról szóló híreket olvasok, együttszenvedek-e azokkal az emberekkel? Van-e bennem együttérzés a közelemben élőkkel? Képes vagyok-e együttszenvedni velük, vagy hátat fordítok, vagy azt mondom, hogy „gondoskodjanak magukról”? Ne felejtsük el ezt az „együttérzés”, „együttszenvedés” szót, mely bizalom az Atya gondviselő szeretetében, és bátor osztozást jelent.

A Boldogságos Szűz Mária segítsen bennünket, hogy azon az úton járjunk, amelyet az Úr a mai evangéliumban megmutat nekünk. Ez a testvériség útja, amely elengedhetetlen ahhoz, hogy szembenézhessünk – különösen ebben a súlyos időszakban – a világ szegénységével és szenvedésével, és amely magán a világon is túlra vezet, mert ez az út Istentől indul és Istenhez tér vissza.

*

A Szentatya szavai az Angelus elmondása után:

Kedves testvérek

Nicaragua népére gondolok, mely szenved a managuai székesegyház elleni támadástól. Ott súlyosan megsérült, szinte megsemmisült Krisztus nagy tisztelettel övezett képe, mely századokon át kísérte és támogatta a hívő nép életét. Kedves nicaraguai testvérek, közel vagyok hozzátok, és imádkozom értetek!

Tegnaptól ma éjfélig tart az „assisi bűnbocsánat”, az a spirituális ajándék, amelyet Szent Ferenc Istentől kapott Szűz Mária közbenjárására. Ez teljes búcsút jelent, amelyet úgy nyerhetünk el, ha a bűnbocsánat és az eucharisztia szentségéhez járulunk, felkeresünk egy plébániatemplomot vagy egy ferences templomot, és elmondjuk a hitvallást, a miatyánkot, és imádkozunk a pápáért és szándékaiért. A búcsút elhunyt személyért is fel lehet ajánlani. Annyira fontos, hogy mindig Isten bocsánatát helyezzük a középpontba, mely „mennyországot szül” bennünk és körülöttünk, megbocsátást, mely az irgalmas Isten szívéből fakad!

Szeretettel üdvözlek benneteket, akik itt vagytok, rómaiak – sokan! – és zarándokok: látom a paloscói hegyivadászokat, üdvözlöm őket! Sok brazil is van itt, zászlókkal. Minden jelenlévőt üdvözlök, a Szeplőtlen Szűzanya tisztelőit is.

Azokra is gondolok, akik a média segítségével összeköttetésben vannak velünk, kívánom, hogy ebben az időszakban sokan szánhassanak néhány napot pihenésre, arra, hogy kimenjenek a természetbe, hogy lelkileg is feltöltődhessenek! Ugyanakkor azt is kívánom, hogy az összes politikai és gazdasági vezető összehangolt munkájának eredményeként újraindulhasson a munka: munka nélkül ugyanis a családok és a társadalom nem tudnak előrehaladni. Imádkozunk ezért, mert most is ez a probléma, és ez lesz a világjárvány utáni időszak problémája is: a szegénység, a munkanélküliség. Nagy szolidaritásra és kreativitásra van szükség a probléma megoldásához!

Áldott vasárnapot kívánok mindenkinek! Kérlek benneteket, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Jó étvágyat az ebédhez! Viszontlátásra!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican Insider

Magyar Kurír