Ferenc pápa: Ne vessük meg az egyszerű dolgokat, mert Isten azok által cselekszik!

Ferenc pápa a szentmise elején kérte, hogy továbbra is imádkozzunk a betegekért. A Szentatya sokat gondol az otthonukba zárt családokra, gyerekekre és szülőkre, különösen is a karanténban levőkre. Az Úr segítse őket, hogy a szeretet, az együttélés új módjait, új eszközeit tudják felfedezni ebben az új helyzetben. „Ez szép lehetőség, hogy kreatív módon újra felfedezzük a valódi szeretetet a családban. Imádkozzunk a családokért, hogy a családi kötelékek mindig virágozzanak a jóért!”

Ferenc pápa homíliájában a Királyok második könyvéből és a Lukács evangéliumából vett napi részletekhez fűzte gondolatait.

A mai napra rendelt mindkét szövegben található egy viselkedésmód, ami felkelti a figyelmünket, egy emberi, de nem jólelkű viselkedésmód: mások megvetése. Názáret népe elkezdte hallgatni Jézust, tetszett nekik, amit mondott, de aztán valaki azt mondta: „De ezt milyen egyetemen tanulta? Ez Mária és József fia, ez eddig ács volt! Hogy jön ahhoz, hogy ezt mondja?” És a nép megvetette őt. Haragra gerjednek (vö. Lk 4,28). És ez a megvetés erőszakra vezeti őket; és ezt a Jézust, akit a prédikációja elején csodálnak, kitaszítják maguk közül, s felviszik a hegyre, hogy onnan letaszítsák (vö. Lk 4, 29).

Námán jó ember volt, nyitott a hitre, de amikor a próféta elküldte, hogy fürödjön meg hétszer a Jordánban, méltatlankodott. De miért? „Nos, azt gondoltam, majd kijön, elém áll és segítségül hívja az Úrnak, az ő Istenének a nevét, aztán a beteg rész fölé tartja kezét, s így megszabadít a leprától. Hát nem különbek Damaszkusz folyói, az Abana és a Parpar Izrael minden vizénél? Miért ne fürödhetnék hát meg azokban, hogy megtisztuljak?” (2Kir 5,11–12). Méltatlankodott.

Názáretben is jó emberek laktak, de mi van ebben a népben, ami ehhez a felháborodott viselkedéshez vezeti őket? És Názáretben még rosszabbhoz, az erőszakhoz. A názáreti zsinagóga népe és Námán is azt gondolták, hogy Isten csak a rendkívüli dolgokban, a közösségen kívül nyilvánul meg, hogy Isten nem tud az élet közös dolgaiban, az egyszerűségben cselekedni. Megvetették az egyszerűséget. Lenézték, nem értékelték az egyszerű dolgokat. És az ő Istenük megértette velük, hogy ő mindig az egyszerűségen keresztül cselekszik: a názáreti ház egyszerűségében, a mindennapi munka egyszerűségében, az imádság egyszerűségében. Az egyszerű dolgokban. Ezzel szemben a világias szellem a hiúság és a látszat felé vezet minket.

S mindkettő erőszakot szül végül: Námán nagyon művelt volt, de a próféta orra előtt becsapta az ajtót, és elment. Az erőszak jele ez. A zsinagóga népe elkezd egyre jobban forrongani, és arra a döntésre jut, hogy megöli Jézust, de lelkiismeret nélkül, és kiközösítik, hogy aztán a mélybe vessék. A megvetés ronda kísértés, ami erőszakhoz vezet.

Pár napja egy mobiltelefonon mutattak nekem egy kis videót egy karantén alatt levő ház kapujáról. Egy fiatalember ki akart menni. Az őr pedig mondta neki, hogy nem teheti. Ő pedig megvetően, sértegetve megütötte: „De ki vagy te, néger, hogy megakadályozz abban, hogy elmenjek?” A megvetés a gőgösök viselkedése, azoké a gőgösöké, akik szegények, mert rossz a lelkük, a gőgösöké, akik abban az illúzióban élnek, hogy különbek annál, mint amik. Egy szellemi „osztályt” képeznek ezek az emberek, akik felháborodnak: sőt sokszor ezeknek az embereknek ahhoz, hogy embernek érezzék magukat, szükségük van arra, hogy felháborodjanak, hogy megbotránkozzanak.

Velünk is megtörténhet ez, „a farizeusi botrány”, ahogy a teológusok nevezik, azaz hogy megbotránkozunk Isten egyszerűségén, a szegények egyszerűségén, a keresztények egyszerűségén, azt mondva: „De ez nem Isten. Nem, nem. A mi Istenünk műveltebb, bölcsebb, fontosabb. Isten nem tud ebben az egyszerűségben cselekedni.” S a megvetés mindig elvezet az erőszakhoz, legyen az fizikai erőszak vagy a kibeszélés, ami ugyanúgy öl, mint az előbbi.

Fordította: Agonás Szonja

Forrás és fotó: Vatican News

Magyar Kurír