Ferenc pápa: Önmagunk kicsinek elismerése a kiindulópont ahhoz, hogy nagyok legyünk!

Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

A mai liturgia evangéliumában Jézus meglehetősen szokatlan reakcióját látjuk: felháborodik. És ami a legmeglepőbb, hogy felháborodását nem a farizeusok okozzák, akik a válás jogszerűségét firtató kérdésekkel teszik próbára, hanem a tanítványai, akik, hogy megvédjék őt a tolongó tömegtől, leszidják a gyermekeket, akiket Jézushoz visznek. Más szóval, az Úr nem azokra haragszik, akik vitatkoznak vele, hanem azokra, akik, hogy tehermentesítsék őt, távol tartják tőle a gyermekeket. Miért? Jó kérdés: miért teszi ezt az Úr?

Emlékszünk – a két vasárnappal ezelőtti evangéliumban –, Jézus egy gyermek átölelésével azonosult a kicsinyekkel: azt tanította, hogy éppen a kicsinyeket, vagyis azokat, akik másokra vannak utalva, akik rászorulnak másokra, és akik nem tudják viszonozni azt, amit kapnak, őket kell elsőként szolgálni (vö. Mk 9,35–37).

Aki Istent keresi, az ott, a kicsinyekben, a rászorulókban találja meg: azokban, akiknek nemcsak javakra, hanem gondoskodásra és vigasztalásra van szükségük, ilyenek a betegek, a megalázottak, a foglyok, a bevándorlók, a börtönben lévők.

Isten bennük van: a kicsikben. Ezért felháborodik fel Jézus: minden sértés, amit egy kicsivel, egy szegénnyel, egy gyermekkel, egy védtelennel szemben elkövetünk, azt vele szemben követjük el!

Ma az Úr folytatja és kiegészíti ezt a tanítást. Hozzáteszi ugyanis: „Aki nem úgy fogadja Isten országát, mint a gyermek, nem megy be oda” (Mk 10,15). Itt van az újdonság: a tanítványnak nemcsak szolgálnia kell a kicsinyeket, hanem önmagát is kicsinek kell elismernie. És vajon mindannyian elismerjük-e magunkat kicsinek Isten előtt? Gondolkodjunk el rajta, segítségünkre lesz! Az Úr befogadásához elengedhetetlen, hogy magunkat kicsinek, megmentésre szorulónak tartsuk. Ez az első lépés afelé, hogy megnyíljunk előtte. Gyakran azonban elfelejtjük ezt. A jólétben, a sikerek között az az illúziónk, hogy önállók vagyunk, hogy elégségesek vagyunk magunknak, hogy nincs szükségünk Istenre. Testvéreim, ez tévedés, mert mindegyikünk rászoruló lény, mindegyikünk kicsi. Meg kell keresnünk és el kell ismernünk saját kicsinységünket! És ott találjuk majd Jézust!

Az életben önmagunk kicsinek elismerése a kiindulópont ahhoz, hogy nagyok legyünk. Ha belegondolunk, nem annyira a sikerektől és a birtokolt dolgoktól fejlődünk, hanem mindenekelőtt a küzdelem és a törékenység időszakaiban. Ott, a rászorultságban válunk érettebbé; ott nyitjuk meg szívünket Isten felé, mások felé, az élet értelme felé. Ott nyílik meg szemünk másokra.

Akkor nyílik meg szemünk az élet igazi értelmére, amikor kicsik vagyunk. Amikor kicsinek érezzük magunkat egy problémával szemben, egy kereszttel, egy betegséggel szemben, amikor megfáradtnak és magányosnak érezzük magunkat, ne csüggedjünk!

Lehull a felszínesség álarca, és újra előbukkan radikális törékenységünk: ez a mi közös alapunk, a mi kincsünk, mert Istennel a törékenység nem akadály, hanem kedvező lehetőség. Jó ima lenne a következő: „Uram, nézd gyengeségeimet…”, és sorold fel gyengeségeidet neki! Ez megfelelő magatartás Isten előtt.

Éppen gyengeségeinkben fedezzük fel ugyanis, hogy Isten mennyire törődik velünk. A mai evangélium arról szól, hogy Jézus végtelenül gyengéd a kicsinyekkel: „Ölébe vette a gyermekeket, és kezét rájuk téve megáldotta őket” (Mk 10,16). Az ellentmondások, a törékenységünket feltáró helyzetek kiváltságos alkalmak arra, hogy megtapasztaljuk az ő szeretetét. Akik kitartóan imádkoznak, jól tudják: a sötétség vagy a magány pillanataiban Isten irántunk érzett gyengéd szeretete – úgymond – még inkább jelen van. Amikor kicsik vagyunk, még inkább érezzük Isten gyengédségét. Ez a gyengédség békével tölt el, ez a gyengédség segít növekedni, mert Isten a maga stílusában közeledik hozzánk, vagyis közelséggel, együttérzéssel és gyengédséggel.

És amikor elégtelennek, kicsinek érezzük magunkat, bármilyen okból kifolyólag, az Úr még közelebb jön, még közelebb érezzük magunkhoz. Békét és növekedést ad nekünk.

Az imában az Úr magához szorít bennünket, mint apa a gyermekét. Így válunk naggyá: nem az önállóságunkkal való illuzórikus hivalkodással – ez senkit sem tesz naggyá –, hanem az abból fakadó erővel, hogy minden reményünket az Atyába helyezzük. Ahogy a kicsik teszik, pontosan úgy.

Ma nagy kegyelmet kérjünk Szűz Máriától, a kicsiség kegyelmét: hogy gyermekek tudjunk lenni, akik bíznak az Atyában, és biztosak abban, hogy az Atya gondoskodik rólunk!

*

A Szentatya szavai az Úrangyala elimádkozása után:

Kedves testvéreim!

Mélységesen elszomorít, ami az elmúlt napokban az ecuadori Guayaquil börtönében történt. A rivális bandákhoz tartozó rabok között kitört szörnyű erőszak több mint száz halottat és sok sebesültet követelt. Imádkozom értük és családjaikért. Isten segítsen bennünket, hogy begyógyítsuk a bűnözés sebeit, mely szolgaságba taszítja a legszegényebbeket! És segítse Isten azokat, akik nap mint nap azon dolgoznak, hogy emberibbé tegyék a börtönéletet!

Szeretném újból kérni Istentől a béke ajándékát Mianmar szeretett földje számára: hogy az ott élők kezének ne kelljen többé a fájdalom és a halál könnyeit törölgetni, hanem képesek legyenek együttesen legyőzni a nehézségeket és együtt dolgozni a béke eljöveteléért.

Ma Catanzaróban boldoggá avatják Maria Antonia Samàt és Gaetana Tolomeót, két olyan nőt, akik egész életüket fizikai mozdulatlanságban voltak kénytelen leélni. Az isteni kegyelemtől támogatva vállukra vették gyengeségük keresztjét, az Úr dicséretére változtatták fájdalmaikat. Ágyuk spirituális vonatkozási ponttá, az ima és a keresztény növekedés helyévé vált sok ember számára, akik ott vigasztalást és reményt találtak. Tapsoljuk meg az új boldogokat!

Ma, október első vasárnapján gondoljunk a pompeji kegyhelyen összegyűlt hívőkre, akik a Szűz Máriához intézett szokásos könyörgő imájuk elmondására gyűltek egybe. Ebben a hónapban újítsuk meg közös elkötelezettségünket a rózsafüzér imádkozására!

Köszöntelek benneteket, kedves rómaiak és zarándokok! Külön is köszöntöm a wépioni hívőket a belgiumi Namur egyházmegyéből, az uzzanói fiatalokat a pesciai egyházmegyéből, valamint a Modenából érkezett fogyatékkal élő fiatalokat, akiket a Munkás Jézus Kis Nővérei és önkéntesek kísértek el. Ehhez kapcsolódik, hogy Olaszországban ma van az építészeti akadályok felszámolásának napja: mindenki segítheti egy olyan társadalom kialakítását, amelyben senki sem érzi magát kirekesztettnek. Köszönöm a munkátokat!

Szép vasárnapot kívánok mindenkinek! A Szeplőtlen Szűzanya-plébániához tartozó fiataloknak is! Kérlek benneteket, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Jó étvágyat az ebédhez! Viszontlátásra!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír