Ferenc pápa részvéttáviratot küldött David Sassoli, az Európai Parlament elnöke halála kapcsán

Ferenc pápa – 2022. január 11., kedd | 19:00

Január 11-én elhunyt David Sassoli, az Európai Parlament (EP) elnöke. Ferenc pápa táviratot küldött a politikus családjának, melyben kifejezte részvétét.

A közjó és a szegények szolgálatában állt – írja a Szentatya a Sassoli családnak küldött táviratában. A 65 éves korában elhunyt olasz politikus halála kapcsán Ferenc pápa úgy fogalmaz: a keresztény remény és szeretet hatotta át lelkét, ugyanakkor intézményes munkáját is nagyra becsülték.

Január 11-én, kedden reggel Roberto Cuillo, az EP-elnök szóvivője Twitter-üzenetben jelentette be, hogy Sassoli aznap hajnalban, 1 óra 15 perckor halt meg az olaszországi Friuli-Venezia Giulia régióban található Aviano település kórházában.

Ferenc pápa rövid táviratában méltatta az újságíró, illetve európai politikus kvalitásait. Az özvegynek címzett üzenetét a szentszéki államtitkár, Pietro Parolin bíboros látta el kézjegyével. A pápa lelki közelségéről biztosítja a családot a gyász idején, és őszinte részvétét nyilvánítja az Olaszországot és az egész Európai Uniót ért veszteség miatt. A Szentatya osztozik Alessandra Vittorini, az elhunyt felesége és két gyermekük, Livia és Giulio gyászában.

Ferenc pápa úgy emlékezik az olasz politikusra, mint hívő emberre, aki a remény és a szeretet jegyében élt. Emellett szakavatott újságíró volt, és az európai intézményeknél folytatott munkáját is nagyra becsülték. Nyugodt és tiszteletteljes embernek ismerték, aki megbizatását a közjó érdekében tisztességesen és nagylelkű odaadással vállalta. Éleslátóan és szenvedélyesen elkötelezte magát az európai közösség szolidáris dimenziójáért. Ez a látásmódja különösen kifejeződött a legutolsók iránti gondoskodásában.

Üzenete végén a pápa imáiról és áldásáról biztosítja a hozzátartozókat, és az Úr vigasztalásáért fohászkodik az elhunytat gyászolók számára.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria