Ferenc pápa Úrangyala imádsága Madagaszkáron: Köszönöm a szíves fogadtatást

Ferenc pápa – 2019. szeptember 8., vasárnap | 17:18

Ferenc pápa szeptember 8-án Antananarivóban, a Soamandrakizay mezőn egymillió ember előtt bemutatott szentmise után elimádkozta az Úrangyala imádságot, majd köszönetet mondott az ország vezetőinek és mindenkinek, aki segítette látogatásának előkészítését.

A pápa beszédét magyar fordításban teljes terjedelmében közöljük.

Kedves Testvéreim, a szentmise megünneplése után szeretnélek szívből üdvözölni mindannyiatokat!

Szívből köszönöm Razanakolona érseknek a hozzám intézett szavait, és köszönetet mondok minden jelen lévő püspöknek, a papoknak, a megszentelt életet élőknek, a házastársaknak és családjaiknak, a hitoktatóknak és minden hívőnek.

Megragadom az alkalmat, hogy kifejezzem mélyről jövő elismerésemet köztársasági elnök úrnak és az ország minden vezetőjének a szíves fogadtatásért, és elismerésem mindenkinek, aki valamiféleképpen hozzájárult ahhoz, hogy látogatásom jól sikerüljön. Az Úr adja meg jutalmatokat és áldja meg egész népeteket Boldog Rafael Luis Rafiringa, akinek ereklyéit elhelyezték itt az oltáron, és Boldog Victoire Rasoamanarivo közbenjárására.

Most forduljunk imádságunkkal a Szent Szűzhöz ezen a napon, amikor születésére, az emberiség megváltásának hajnalára emlékezünk. A Szeplőtelen Szűz Mária, akit ti anyaként és védőszentként szerettek és tiszteltek, kísérje mindig Madagaszkárt a béke és a remény útján!

Fordította: Thullner Zsuzsanna

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria