Ferenc pápa váratlanul a földrengés sújtotta olaszországi településekre látogatott

Ferenc pápa – 2016. október 4., kedd | 14:26

Szent Ferenc ünnepén, október 4-én a Szentatya váratlan látogatást tett az augusztus 24-i földrengés sújtotta közép-olaszországi térségben, Amatrice, Arquata és Accumoli településeken.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

„Azért nem jöttem korábban, mert nem szerettem volna alkalmatlankodni. Egyszerűen azért vagyok itt, hogy elmondjam nektek, közel állok hozzátok, imádkozom értetek. Közelség és imádság, ezt adom nektek. Az Úr áldjon meg, Szűz Mára védelmezzen benneteket a szomorúság, a fájdalom, a megpróbáltatások idején” – bátorította a pápa az embereket, akik nagy örömmel fogadták. Látogatása mindenki számára meglepetés volt, a helyi papság sem tudott róla. 

A lehető legnagyobb titokban szervezték az utazását, mert Ferenc pápa nem szeretett volna „alkalmatlankodni”. Rieti püspöke, Domenico Pompili kísérte el a Szentatyát, aki kedden reggel 9.10-kor érkezett meg egy sötétített üvegű Volkswagen Golf személyautóval Amatricébe. Felkereste a „konténeriskolát”, amelyet a Trentino régióban működő polgári védelem állított fel, miután az iskola épülete – a település szinte minden házával együtt – összeomlott. A diákok egy dalt énekeltek a pápának a barátságról, és a földrengést ábrázoló rajzokat ajándékoztak neki.

Az iskola előtt összegyűlt embereket arra buzdította, hogy mindig előre tekintsenek: „Haladjunk előre, mindig van jövő. Sokan vannak a szeretteink közül, akik itt vesztek el, a romok között haltak meg… Tekintsünk mindig előre. Bátorság, segítsük egymást. Jobb együtt járni az úton, egyedül nem megy. Előre! Köszönöm.”

Ezt követően a Szentatya bement az úgynevezett vörös zónába, arra területre, amelyet a leginkább sújtott a földrengés, ahova csak hatósági engedéllyel lehet belépni. Tűzoltók kísérték végig a pápát a romok között. „Mindennap imádkozom értetek, hogy ne kelljen többet dolgoznotok, mert a munkátok fájdalommal jár. Én vagyok az, aki köszönetet kell hogy mondjak nektek” – fogalmazott. Fényképet is készített velük: „Szeretnék egy képet, mert ők azok, akik embereket mentenek meg.”

Miután elbúcsúzott Amatrice lakóitól, Ferenc pápa Rietibe utazott, itt egy krónikus betegeket befogadó otthonba látogatott, ahol hatvan, önmagát ellátni nem képes embert ápolnak, akik a földrengésben elvesztették otthonukat. Velük ebédelt, egy tányér rizst fogyasztott el a gondozottak körében.

Ebéd után Accumoliba utazott tovább, itt is betért a vörös zónába, a vatikáni testőrség kíséretében. Főként a gyermekekkel beszélgetett, rózsafüzéreket ajándékozott nekik. Az összeomlott templom előtt megállt imádkozni. Látogatása utolsó állomása Arquata del Tronto település volt, itt gyermekek és tanárok várták a pápát, a helyi vezetőkkel és Ascoli Piceno püspökével együtt. A településen felállított sátorvárosban köszöntötte a lakókat.

Rieti püspöke, Domenico Pompili így foglalta össze Ferenc pápa látogatását: „Az idősek és az amatricei gyerekek után a Szentatya Accumoliban is különleges figyelmet szentelt a gyermekeknek. Fontos üzenet ez azoknak a nemzedékeknek, akik új életet és örömet visznek majd erre a vidékre.”

Forrás: Vatikáni Rádió olasz nyelvű szerkesztősége; Avvenire.it

Fotó: Avvenire.it

Magyar Kurír
(tzs)

Kapcsolódó fotógaléria