Ferenc pápa a világjárvány névtelen áldozataiért imádkozott a csütörtök reggeli szentmisében

Ferenc pápa – 2020. április 30., csütörtök | 17:04

„Imádkozzunk ma az elhunytakért, akik a világjárvány miatt haltak meg. Különösképpen azokért imádkozzunk, akik »névtelenek«. Láttuk a közös sírok fényképeit, oly sokan vannak!” – e szavakkal buzdított imádságra Ferenc pápa április 30-án reggel a Szent Márta-házban bemutatott szentmise elején.

Április utolsó napjának olvasmánya, Az apostolok cselekedeteiből vett történet (ApCsel 8,26–40) kapcsán Ferenc pápa homíliájában a megtérés eseményének mozgatóját kereste. Leszögezte: az Atya ma Fia megismerésére indít. Az Atya nélkül nem ismerhetjük meg Krisztus titkát. Ez történt az etióp udvarnok esetében is, aki Izajás próféta könyvének olvasása közben nyugtalanságot érzett. E nyugtalanságot az Atya keltette a szívében.

Ez érvényes ma is a missziós tevékenységre.

Mi senkit sem tudunk megtéríteni, csak tanúságot tudunk tenni a hitről

– hangsúlyozta a Szentatya. Szükség van az imádságra, hogy az Atya vonzza Jézushoz az embereket. Két dologra van szükség: tanúságtételre és imádságra! Tanúságtétel és imádság nélkül szép erkölcsi beszédeket tudunk mondani, és létrehozni számos egyéb dolgot, például kórházi vagy nevelési intézményeket, vagy akár egy jó prédikációt mondani Jézusról. Mindez a társadalom javára válik, ami nagyon jó – de semmi több!

Szükséges tehát, hogy a tanúságtételünk és az imádságunk révén az Atyának legyen lehetősége arra, hogy Jézushoz vonzza az embereket. Ez a mi apostolkodásunk középpontja, hogy az Atya a Fiához vonzhassa az embereket. Tanúságtételünk nyitja meg az utat az emberek előtt, és imádságunk nyitja meg az ajtót az Atya szíve előtt, hogy Fiához vonzza az embereket.

Tanúságtétel és imádság. Ez nemcsak a misszióra érvényes, hanem keresztény munkánkra is. Kérjük az Atyától, hogy tanúságot tudjunk tenni az életünkkel. Tudjunk imádkozni, hogy az Atya Jézushoz vonzza az embereket. A misszióhoz tanúságtételre van szükség. Mi senkit nem térítünk meg.

Isten ujja érinti meg az emberek szívét.

Kérjük az Úr kegyelmét, hogy tanúságtétellel és imádsággal végezzük a munkánkat, hogy az Atya vonzhassa az embereket Jézushoz! – buzdított homíliájában Ferenc pápa.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria