Ferenc pápa figyelmessége vigaszt adott az Afganisztánból kimenekített fiataloknak

Ferenc pápa – 2021. szeptember 7., kedd | 19:47

A pápa nagy örömet okozott mintegy száz menekült és hajléktalan embernek, akik a vatikáni VI. Pál teremben vettek részt a Francesco című dokumentumfilm vetítésén szeptember 6-án, hétfőn este – közölte Matteo Bruni, a szentszéki sajtóiroda igazgatója.

A filmvetítést a Laudato Si’ Alapítvány és a film rendezője, Evgeny Afineevsky szervezte. A rendező személyesen köszöntötte a nézőket, felidézve saját családjának emigrálását Oroszországból Izraelbe, majd az Egyesült Államokba.

A Matteo Bruni által kiadott közlemény szerint a vetítés végén érkezett meg Ferenc pápa a VI. Pál terem átriumába, ahol elbeszélgetett a jelenlévőkkel, akik között volt húsz olyan menekült is, akik az elmúlt hetekben érkeztek Afganisztánból – a pápa szeretetteli és vigasztaló szavakkal fordult hozzájuk.

Az afgán menekültek között volt az a négy, 14 és 20 év közötti testvér is, akik a Sant’Egidio Közösség segítségével jutottak el Olaszországba, ott élő nagybátyjukhoz. A gyerekeknek el kellett szakadniuk szüleiktől, akik iráni menekülttáborba kerültek.

A legidősebb testvér, Biszmillah a Vatican News portálnak elmondta, milyen sokat jelent nekik, hogy Ferenc pápa szeretettel fogadta, meghallgatta és megértette őket; a Szentatya jelenléte új reményt adott nekik, hogy a jövővel szembe tudjanak nézni.

Forrás: Vatican News

Fotó: Vatican Media

Magyar Kurír
(vn)

Kapcsolódó fotógaléria

A film rendezőjével.