„A közösséget össze kell tartani” – A kecskeméti Szentcsalád-plébánia papjai a járvány idején

A kecskeméti Szentcsalád-plébánia gyakran hírt ad magáról honlapján és közösségi oldalakon. A plébánián élők betekintést engednek életükbe, hogy ezáltal is tartsák a kapcsolatot a hívekkel. Az elsők között voltak az országban, ahol „megjelentek a szentmisén a hívek” – a kápolna székeire kikerültek a hívek által beküldött fényképek. „Hogy a paptestvérek ne legyenek olyan egyedül.”

Hatházi Róbert plébános és Kovács Ferenc káplán mellé beköltözött Tompa Szabolcs, másodéves papnövendék. Hárman élnek most a plébánián, és tartják a kapcsolatot a hozzájuk tartozó hívő közösséggel.

„Telefonon és mindenféle online felületen keresem a munkatársaimat, a híveket. Az időm legnagyobb részét ez tölti ki. Plébánosként oda kell figyelnem erre, mert a közösséget ebben a helyzetben is össze kell tartani” – mondja Robi atya. „Fontos, hogy amikor már sok, legyen kivel beszélni a családon kívül is. Most ez a jelenlét. Ilyen módon kell késznek lennünk arra, ha valaki igényli a beszélgetést, akkor rendelkezésre álljunk. Könnyen kibuknak az emberekből a gondolatok ebben a helyzetben."

A plébános, a káplán és a papnövendék szerzetesközösség mintára szervezte meg életét. A napirendjük gerincét a közös imák adják, melynek rendjét a legelején kialakították, s azóta is követik. Mindezt nyitottan, mert naponta közvetítik, a hívek is bekapcsolódhatnak az online imaközösségbe. A nap a reggeli dicsérettel indul. Hat órakor kezdődik a szentmise, utána esti dicséret, ugyancsak online. Hetente egyszer van online hittanóra, egyszer a rózsafüzér a Nyolc Boldogság közösséggel, szombaton imaest, vasárnap pedig szentmise. „A hívek is örülnek ennek a kialakult rendnek. A laudes során 15–20, a vasárnapi szentmisénél körülbelül 200 eszköz csatlakozik a közvetítéshez, amit négy-ötszörös szorzóval kell felszorozni: ennyi ember kapcsolódik be” – mondta Robi atya.

A káplán a plébániához tartozó gyerekekkel igyekszik kapcsolatot tartani. Keresi az alkalmakat, hogy egy-egy ministránssal a szabad levegőn sétáljanak, biciklizzenek, de az internet segítségével is beszélgetnek.

Szabolcs papnövendék, Szegeden tanul, neki napi feladat a tanulásba való bekapcsolódás. Esténként kispaptársaival folyik online a beszélgetés; érzik a közösség hiányát.

A házban nyugodt mederben zajlik az élet. Elosztották a házban adódó feladatokat. Feri atya locsolja a rengeteg virágot, a heti nagy bevásárlás a plébános, a zöldség és napi kenyér beszerzése a káplán feladata. Kati néni főz az atyákra, a vasárnapokra a családok osztották be magukat. „Volt erre egy igény, hogy szeretnének táplálni bennünket” – mondja Robi atya.

„Imádkozunk és eszünk” – mesélik lelkesen, mert öröm számukra, hogy ilyen rendszerességgel és gyakorisággal találkoznak, beszélgetnek. „Ez a mindennapi gyakorlat élővé teszi a közösségünket.” Mindhárman hangsúlyozzák, mennyire jól érzik magukat. „Testvérekként elhordozzuk egymást. Ezt az időszakot szárazon nem lehetne vinni. Ha bármi probléma – az emberi együttélésben ez törvényszerű – adódik, azt meg kell oldani, hiszen a közösségben vagyunk és maradunk” – mondja Szabolcs. „Nekem óriási ajándék, hogy nem vagyok egyedül. Erősítjük egymást, hiszen hullámzó, hogy vagyunk, hol jól, hol rosszabbul. A reggeli kávézás mindig erőt ad. A biztató szó, egy kis csipkelődés, ami a férfilét velejárója, így könnyebben megy tovább a nap” – teszi hozzá a plébános.

Robi és Feri atya, Szabolcs a jövőre is gondolnak. Mi az, amit meg kell őrizni ennek az időszaknak a megtapasztalásából? A plébános azt szeretné, ha „közösebb” napirendet tudnának kialakítani, melyben nagyobb hangsúlyt fektetnek a közösen mondott imára. „Megélhettem ennek mély szépségét és fontosságát” – mondja.

Feri atya a kapcsolatoknak szentelt nagyobb figyelmet szeretné fenntartani. „Eddigi életem során előfordult, hogy nem értékeltem kellőképpen a kapcsolataimat, Ez az időszak tanít arra, hogy ezt komolyabban vegyem. Mind a ránk bízottakkal, mind a Jóistennel való kapcsolat mélyítése feladat a jövőben. Hordozzuk mindannyian a jelen helyzet fájdalmát, nehézségét. Nincsenek körülöttünk az emberek, akik betöltik a plébániát zsongással. Most azt tapasztaljuk meg, milyen Istenből és egymásból építkezni, és amikor újra visszatér a zsongás, reméljük hamarosan, akkor is igyekeztünk ezt az egységet őrizni.”

Szabolcs azt dicséri, hogy most megtapasztalunk egy nyugalmat, ami később szükségletté válhat. Csendesebb lét ez, nem érzünk késztetést hogy mennünk kellene, egyfajta visszahúzódást eredményez, melyben az ember újra tudja értékelni a fontossági sorrendeket életében. „Bízom abban, hogy ennek az emléke később is előjön az emberekben, és alkalmazni fogják. Elvonulnak családilag, csendesebb kirándulást tesznek, személyesebbé, elmélyültebbé tud válni az életük.”

Fotó: Kecskeméti Szentcsalád-plébánia

Trauttwein Éva/Magyar Kurír