„Mindenkiben Jézust akarom látni” – Az egyetemes testvériség álma és valósága a Fokoláre mozgalomban

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az eseményt, a mozgalom bemutatkozását Fejérdy András vezette be. Először egy Chiara Lubichról, az alapítóról készült rövid dokumentumfilmet néztünk meg, aztán három tagjuk – mindegyikük a mozgalom más-más területéről – arról beszélt, az ő életében hogyan jelenik meg a Fokoláre lelkisége. XVI. Benedek azt mondta: az Egyház élő test, Ferenc pápa gyakran hangsúlyozza, hogy az otthonunk, Chiara Lubich pedig végrendeletében így kérlelt bennünket: „Legyetek család!” – e gondolatokat ízelgettük, amikor elindították a filmet.

Jézus életében minden kérdésünkre ott a válasz, jött rá Chiara, de az egyetemes testvériségben hitt, amely más felekezetűeket és más vallásúakat egyaránt párbeszédre hív. Annyira fontosnak tartotta ezt, hogy szinte ő maga volt a párbeszéd, az egységre, minden ember egységére és békéjére való felszólítás – tudtuk meg a filmből, és közben láttuk, amint ennek tanúságaként különböző vallási vezetőkkel, hitünk nagy egyéniségeivel, például Teréz anyával találkozik. Szembesültünk azzal, mennyi elismerést kapott, hány egyetem avatta díszdoktorává, hány meg hány város a díszpolgárává.

Aztán beszélgetés következett András és felesége, Mariann – mindketten a mozgalom elkötelezett tagjai – részvételével. Az alapkérdés: hogyan él ma Magyarországon a Fokoláre lelkisége? Az első megszólaló a genekhez (a gyerekkortól a házasságkötésig vagy szerzetesi-papi elköteleződésig terjedő korosztályt magában foglaló Fokolére-ág) tartozó, kecskeméti Dani, aki valósággal beleszületett a mozgalomba, szülei ugyanis 1990-ben csatlakoztak, ő pedig 1991-ben született. A genegységek kéthetenként találkoznak, a Szentírást és Chiara Lubich írásait olvassák, együtt sportolnak, túráznak. Tagjaik fokozottan törekednek arra, hogy a hitüket mindenhol megéljék, és tanúskodjanak róla.

Vera, az önkéntes ág tagja régi tábori élményeket idézett fel, amikor András arról kérdezte, miért lett Fokoláre-tag. „Itt elfogadtak úgy, ahogyan vagyok” – mondta. A mozgalomra a magyarországi kezdettől, 1988-tól fogva számíthatott, és a káposztásmegyeri plébánián is élénk közösségi élet részese lett. Amikor férjét 2001-ben autóbalesetben elvesztette, és kicsúszott alóla a talaj, elemi erővel tapasztalta meg, mit jelent a közösség szolidaritása, segítőkészsége. „Mindenkiben Jézust akarom látni, erre tanított meg a Fokoláre.”

A harmadik tanúságtevő Zita volt, aki főleg a mozgalom magazinjáról, az Új Városról, valamint könyvkiadásukról, e téren végzett munkájáról számolt be. Az Új Város Magyarországon 1989 óta jelenik meg, azóta sokat szépült, bővült, színes lett. Jelenleg kéthavonta, negyven oldalon adják ki, újabban az online területre, az ujvaros.hu honlapra és Facebook-oldalukra koncentrálnak legerősebben.

A rövid beszámolók után az egyik érdeklődő a közösség egykori vatikáni vizsgálatára, a felekezet- és vallásközi párbeszédre, továbbá a mozgalomnak a menekültválsággal kapcsolatos álláspontjára volt kíváncsi. A Fokoláre annak idején egészen új és szokatlan volt, mivel laikusok és nők kezdeményezéseként indult. Ez indokolta a vizsgálatot, amely megnyugtató eredménnyel zárult – válaszolták a tanúságtevők, akiknek megszólalásai szépen kiegészítették egymást. Ami az ökumenét és a más vallások iránti nyitottságot illeti, a mögött az emberiség egységére törekvése és a párbeszéd életformául választása húzódik meg a mozgalomban. A fokolárésok nem mások meggyőzésére törekednek, hanem testvéri párbeszédre mindenkivel – ez katolikus alapidentitásukat nem érinti, sőt: éppen szilárd hitük teszi lehetővé, hogy mindenki máshoz – legyen más hitű vagy hitetlen – ugyanazzal a nyitottsággal forduljanak. A menekültekre vonatkozóan hivatalos mozgalmi álláspont, „direktíva” nincsen, de e téren is az intenzív párbeszéd munkásai próbálnak lenni, és a személyes tapasztalatokra, kedvességre, segítségnyújtásra helyezik a hangsúlyt különböző deklarációk helyett.

Fotó: Bókay László

Kiss Péter/Magyar Kurír