KÉPGALÉRIA – klikk a képre!
Diákok, pedagógusok, szülők, valamint közéleti és egyházi vezetők ünnepelték együtt, hogy szeptember 1-jétől elindulhatott a katolikus oktatás és nevelés a Fejér megyei Alsószentivánon. Spányi Antal megyéspüspök hét évvel ezelőtt új lendületet adott hazánk e fatimai kegyhelyének, amikor meghirdette itt a jelenés évfordulóján a nagyszülők zarándoklatát, majd az ünnepen megáldotta az idős szülőket és kérte őket, hogy imádkozzanak a fiatalokért.
A Szűzanya közbenjárásának köszönhetjük, hogy idén nemcsak a kegytemplom és környéke újul meg, hanem a jövő nemzedékének megszólítása, vallásos nevelése is megerősödhet itt – fogalmazott a püspök. – Hazánkban a katolikus intézményekben magas színvonalon folyik az oktatás, az imádságos napi munka és a keresztény értékrend átadása mellett az ismereteket is komoly szakmaisággal adják át a pedagógusok a diákoknak. Nagy öröm, hogy ilyen iskola működhet az egyházmegye déli részén is.
Az alsószentiváni iskola egyházi átvételét Varga Gábor országgyűlési képviselő is a kezdetektől támogatta. Az ünnepen rámutatott: a kegyhely megújítása hozta magával a közösség megerősödését és alkotó erejét.
Alsószentiván Község Önkormányzata képviselő-testületének nevében Husvéth Imre polgármester köszönetét fejezte ki, hogy az alsószentiváni egyházközség évek óta aktívan részt vett a település polgári eseményein is és tevékeny mozgatója volt az iskola megmaradásának.
Kiss Attila iskolaigazgató köszöntőjében elmondta, a lakosság, a szülők és a pedagógusok egyhangúan támogatták, hogy a település iskolája egyházi fenntartásba kerüljön. Nyitott ajtókat találtak, amikor felkeresték Spányi Antal megyéspüspököt, Ugrits Tamás irodaigazgatót és Szalma István EKIF-elnököt az átvétellel kapcsolatban. Az iskolában mindig is a szeretet, egymás elfogadása, a családias légkör volt jellemző. A keresztény értékeket eddig is fontosnak tartották az oktatásban és a nevelésben. Az iskola egész közössége örömmel viszi tovább ezt a lelkületet. Kanyóné Somogyi Tünde hitoktató szerint is minden adott volt, hogy a Székesfehérvári Egyházmegye oktatási intézményei közé kerüljön az iskola.
Helter István püspöki biztos beszédében kiemelte, hogy az iskola átvétele az alsószentiváni fatimai kegyhelyen elhangzott rendszeres imáknak is köszönhető. Sokan kérik a Szűzanya közbenjárását ezen a helyen, hozzátartozókért, a fiatalokért, a gyermekekért.
Az ünnepség végén Spányi Antal megáldotta az iskola zászlóját, az intézmény előtt álló faragott keresztet és az iskola minden termét.
Az iskolaátadón a gyerekek verset mondtak, Vakler Anna népdalénekes, egyetemi tanár pedig Mária-énekeket adott elő.
Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye
Fotó: Somogyi Tamás
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria



















