Marton Zsolt szentbeszédében hálatelt szívvel tekintett vissza az elmúlt napok rendezvényére, felidézve a KATTÁRS eredeti célját: „Ezekben a napokban Isten szeretetének a tanúi akartunk lenni a világban, minden jószándékú embertársunk felé, a Katolikus Társadalmi Napok rendezvény-sorozat alatt. Az esemény kulcsszavai az innováció, a kreativitás és a remény voltak, amelyeknek a konkrét megvalósulását igyekeztünk bemutatni egy konferencia és egy nagy családi fesztivál során.”
A püspök hangsúlyozta, hogy nemcsak a program tartalma és üzenetei voltak fontosak, hanem a megvalósítás módja is, amely szintén tanúságtevő erővel bírt, és amely sikerének záloga is volt: „A Családok és Közösségek Fesztiválját építve szeretettük volna megmutatni a világnak azt, hogy
ha valamit együtt teszünk, egy célért, egy akarattal, egy szívvel, akkor az sokkal több, mint a részek matematikai összessége, mert Isten megsokszorozza a mi egységben való építkezésünket.”
Kitért arra is, hogy a KATTÁRS keretében megvalósult sokszínű programok jól tükrözték az Egyház sokszínűségét is, amely sok helyen és sokféle módon van jelen. Az Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Caritas in Veritate Bizottsága által éltre hívott rendezvény célja 2013 óta az, hogy megmutassa, hogyan van jelen az Egyház a társadalomban és azt, hogy milyen válaszokat tud adni a társadalom aktuális kihívásaira oly módon, hogy tagjai az evangéliumi szeretetből merítkezve képesek legyenek másokat is befogadó, másokkal is együttműködő tagjai lenni a nagy társadalomnak.
„A váci KATTÁRS a mai nappal lezárul, de az evangéliumi örömhír továbbadásának, az Egyház társadalomban való jelenlétének nincsen vége.
Miénk a folytatás az ünnepnapokon és a hétköznapokban egyaránt. Hálát adunk a gyümölcsökért, és Isten áldást kérjük a tanúságtevő élet folytatásához egymás és minden ember javára” – zárta beszédét a püspök.
A szentmise záróáldása előtt került sor a stafétaátadásra. Az Egyház társadalmi tanításának kompendiuma ünnepi kiadását Marton Zsolt püspök átadta a 2026. évi KATTÁRS házigazdájának, Varga László kaposvári megyéspüspöknek, aki rögtön meg is hívott minden jelenlévőt a jövő évi rendezvényre, és már előre jelezte, hogy a 2026-os KATTÁRS a Fratelli tutti kezdetű enciklika fő üzenetére fog fókuszálni: az egyetemes testvériségre.
A KATTÁRS „vándorzászlóját” a váci fesztivál szervezője, Bozóky Anita adta át Török Daniellának, a kaposvári program felelősének.
A szentmisén a Pueri Cantores katolikus ifjúsági kórusok közössége és váci székesegyház Szent Cecília Kórusa látta el zenei szolgálatot. A mintegy 200 énekest számláló Pueri Cantores összkórusában közreműködött a Budapesti Piarista Gimnázium kórusa, a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium kórusa, a Gödöllői Premontrei Iskolaközpont kórusa, a Veszprémi Padányi Biró Márton iskola kórusai, a Veszprémi VVV Vokál és a Debreceni Svetits Iskola kórusa, valamint a Váci Székesegyházi Kórusiskola diákjai. A Pueri Cantores művészeti vezetője Rostetter Szilveszter, a szentmisén Melegh Béla és Fábián Gábor vezényelt.
A váci székesegyház idén 70 éves Szent Cecília Kórusát Varga László karnagy, egyházmegyei zeneigazgató, a Pueri Cantores lelkivezetője vezényelte. Orgonán közreműködött Bednarik Anasztázia orgonaművész.
A KATTÁRS harmadik, zárónapján délután 14.30-kor vesperással és egyéni bemutatkozással szólaltak meg a székesegyházban a Pueri Cantores kórusközösség kórusai.
Vác és a Váci Egyházmegye volt a házigazdája idén a Katolikus Társadalmi Napoknak (KATTÁRS) szeptember 19. és 21. között.
A rendezvény első napján a Tízéves a Laudato si’ enciklika című konferenciával a teremtés- és az élet védelmét, a mesterséges intelligencia jelentette kihívásokat állították fókuszba. A Családok és Közösségek Fesztiválja a szépségre és közösségre építve számos érdekes, színes programmal várta a rendezvényre látogatókat. A programok a család minden tagjának és minden korosztálynak kínáltak olyan élményt, amelyek kikapcsolódásra, de egyben elmélyülésre és találkozásokra is hívtak.
A fesztivál több mint ezer érdeklődőt vonzott, akik olyan különleges tereket népesítettek be, mint a püspöki palota kertje vagy az elmúlt években megújult váci Nagyboldogasszony-székesegyház és az előtte elterülő Konstantin tér, ahol segítő szervezetek, szociális-oktatási dolgozó intézmények mutatkoztak be.
A napot, és vele együtt a háromnapos eseményt orgona–harsona koncert zárja, amely 16.30-kor kezdődik a váci Nagyboldogasszony-székesegyházban. A koncerten közreműködik Almásy László Attila orgonaművész és a Corpus Harsona Kvartett. Az előadóművészek egyházi művekkel és a templomi környezetbe is illő operarészletekkel készülnek. Az orgona és a harsona kvartett felváltva szólal majd meg és a koncert megkoronázásaként előadnak egy harsona kvartettre és orgonára írott művet is, Gárdonyi Zsolt zeneszerző egy darabját.
Forrás és fotó: Váci Egyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria























