Admissziót ünnepeltek a veszprémi főszékesegyházban

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A szentmisét a főpásztor Varga István rektorral, Nagy Károly apát-kanonokkal, a Szent Mihály-bazilika plébánosával, valamint Ebele Ferenc és Lőrinczy Ferenc nyugalmazott plébánosokkal együtt mutatta be.

Prédikációjában Márfi Gyula érsek a napi olvasmányhoz kapcsolódva rámutatott: döbbenetes, amikor az ember azt olvassa az ószövetségi Szentírásban, hogy a nép hogyan zúgolódik a pusztában. Elnyerték a szabadságot, de ezt nem értékelték semmire, nekik csak a „húsos fazekak” hiányoztak. Mi, magyarok is hasonlóan gondolkoztunk, mi is visszavágytunk a Kádár-korszak „húsos fazekai mellé”. Akik így gondolkodnak, azt nem veszik figyelembe, hogy közben megöltek több mint hatmillió magzatot, akiket nem kellett felnevelni, nem kellett rájuk költeni. Emellett felvettek rengeteg kölcsönt, akkoriban átlagosan minden magyar embernek körülbelül félmilliós tartozása volt külföldi bankok felé – mondta az érsek. Ugyanezt a gondolkodást tapasztalta az Úr Jézus is, aki a kenyérszaporítás után szóvá teszi: „Bizony, bizony, mondom nektek – felelte Jézus –: Nem azért kerestek, mert csodajeleket láttatok, hanem mert ettetek a kenyérből, és jóllaktatok. De ne romlandó eledelért fáradozzatok, hanem olyanért, amely megmarad az örök életre.” (Jn 6, 27)

Hajlamosak vagyunk a magasabb értéket alárendelni az alacsonyabbnak – mutatott rá az érsek. A mindennapi kenyerünk megléte fontos, és az Isten ajándéka, amit meg kell köszönnünk, de nem lehet elég számunkra. Flüei Szent Miklós (1417-1487) húsz éven át nem evett mást, csak naponta áldozott. Ez a legenda felhívja a figyelmet az Oltáriszentség rendkívüli erejére, és a helyes értékrendet nekünk is vissza kell állítanunk az életünkben. Az első Isten és az Ő kegyelme, utána jönnek az angyalok és az emberek, Isten értelmes teremtményei, aztán az állatok és a növények, aztán az ember alkotásai – köztük ott van a pénz is, de nem az első helyen, hanem az utolsón. Ha az ember az értékrend csúcsáról Istent elveti, az egész értékrend fejre áll. Mi kerül a csúcsra? A pénz. Mi pedig a pénz szolgáivá válunk – fogalmazott az érsek, majd több költőtől is idézett, köztük Kosztolányi Dezső Boldog szomorú dal című művéből:

Van már kenyerem, borom is van,
Van gyermekem és feleségem.
Szivem minek is szomorítsam?
Van mindig elég eleségem.
Van kertem, a kertre rogyó fák
Suttogva hajolnak utamra,
És benn a dió, mogyoró, mák
Terhétöl öregbül a kamra.
(…)
Úgy ásom a kincset a mélyen,
A kincset, a régit, a padlón,
Mint lázbeteg, aki feleszmél,
Álmát hüvelyezve, zavartan,
Kezem kotorászva keresgél,
Hogy jaj! valaha mit akartam,
Mert nincs meg a kincs, mire vágytam,
A kincs, amiért porig égtem.
Itthon vagyok itt e világban
S már nem vagyok otthon az égben.

Végezetül Márfi Gyula arra kérte a jelenlevőket, hogy imádkozzanak azért, hogy komolyan tudjuk venni Jézus szavait: „Atyám adja nektek az igazi mennyei kenyeret. Mert az az Isten kenyere, aki alászáll a mennyből és életet ad a világnak. Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, többé nem éhezik, s aki bennem hisz, nem szomjazik soha.” (Jn 6, 32-35)

A homília után következett Kopácsi Máté papnövendék admissziója a befogadás szertartásában. A papságra való felkészülésben a kisebb rendek egy-egy lépcsőfokot jelentenek. A szertartás során a jelölt ünnepélyes formában, a nyilvánosság előtt kijelentette, hogy áldozópap szeretne lenni, és nyitott szívvel vállalja az ezzel járó küldetést.

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír