AIDS-betegek szolgálatában Malawiban – Perifériákról a periférián született Megváltóra várva

Birher Nándor Máté dékán és Kozma Gábor János dékánhelyettes köszöntője után Alessandro Caprioli egyetemi lelkész megáldotta az adventi koszorút, és Izajás könyvéből olvasott fel egy részletet, kiemelve, hogy Jézus az életünk világossága, a történelem beteljesülése. Szőke Péter, a budapesti Sant’Egidio közösség vezetője gyújtotta meg az első gyertyát, és az Izajás által hirdetett örömhír kapcsán elmondta: Isten közel van hozzánk, szava beteljesedik, a magasztos ott van a megtört szívűek mellett, a szentföldi és ukrajnai gyászoló anyák és Malawi szegényei mellett is. Minket is hív, hogy menjünk el a szegényekhez, és köztük megtaláljuk őt.

A perifériára érkező Jézustól egy másik perifériára vezetett a beszélgetés, ahogyan azt a dékánhelyettes is kiemelte. Körtvélyessy Mónika néhány szóval bemutatta az 1968-ban alakult Sant’Egidio közösséget. Az akkor még gimnazista Andrea Riccardit és barátait az evangélium arra vezette, hogy kimenjenek Róma perifériáira, majd sok más perifériára. A közösség növekedett, Afrikába úgy jutott el, hogy egy mozambiki püspök a Sant’Egidio akkorra már szintén nagyra nőtt imádságán segítséget kért polgárháborúban szenvedő népe számára. A szegények szolgálata ettől kezdve összefonódott a béke keresésével. Mozambikban kétévnyi tárgyalás után a Sant’Egidio közösség közvetítésével kötöttek békét, és azóta is több helyen zajlanak béketárgyalások. A II. János Pál pápától kapott római templomban találtak egy karok nélküli korpuszt, amely jelképpé vált a közösség tagjai számára: mi lehetünk Jézus karjai, egyszerű gesztusokkal jobbá tehetjük a szenvedők életét. Ezt teszik Afrika sok országában is, az AIDS-betegeket kezelő központokban, a táplálkozási központokban és sok más kezdeményezéssel. Mónikát orvosként a közösség rendszeresen Malawiba hívja, amely az első látogatásakor a világ harmadik legszegényebb országa volt, a válsággal most ismét erre a helyre esett vissza. Idén februárban ketten mentek, Jackó Zsuzsannával, aki elmesélte, milyen élményekben volt része élete első afrikai utazásán.

Hatalmas csomagokkal indultak útnak, sok jóakaratú ember adományaival megrakodva. A legelső élménye, hogy Malawiban mindenki gyalogol, nagy távolságokat tesznek meg, a fejükön vizeskannákkal, az asszonyokra rákötve egy-egy gyerek a tipikus afrikai kendőben, ami szolgálhat takaróként, táskaként is. A munka nagy részét a nők végzik, hatalmas szerepük van a társadalomban. Életképeket vetített a hallgatóság elé: nagy kukoricaföldekről, a monokultúrákról; a padlóra tett főzőedényről, ami maga  akonyha, még a polgármester házában is… Segítőként a testsúlymérés, az adatok felvétele volt a feladata, és amikor ezzel végzett, a gyerekekkel rajzolt, játszott. Bemutatta fotókon a táplálkozási központot Blantyre-ben, ahol naponta ötszáz gyerek kap enni, hatalmas adag ételt, amit az utolsó rizsszemig elfogyaszt mindenki. Jártak Kapeniban, ahol az utcán énekeltek, játszottak a gyerekekkel, jártak a központban, ahol utcagyerekeknek foglalkozásokat tart a helyi közösség béke iskolája néven, és meglepődve tapasztalta, hogy még ezek a zord élethez szokott nagyfiúk is mennyire örülnek egy buborékfújónak. És általában hogy örül mindenki minden ajándéknak, kedves mosolynak.

A Sant’Egidio DREAM-programja (Drug Resources Enhancement against AIDS and Malnutrition) 2002 óta létezik Afrikában – kezdte beszámolóját Körtvélyessy Mónika. Akkor Európában és Észak-Amerikában már húsz éve létezett ez a kezelés, ez idő alatt Afrikában rengetegen meghaltak, hatmillió AIDS-árva élt a kontinensen. A közösség igyekszik a nagy központokon kívül (mint Blantyre, ahol molekuláris biológiai labor is van egy gyönyörű, nagy épületben) több kis központot is létrehozni, mert ezen a rurális vidéken szétszórt kunyhókban élnek az emberek, a legközelebbi nagyobb hely sokszor 70-80 kilométerre van.

Sokan szkeptikusan álltak hozzá, ők mégis elvitték Afrikába a kezelést, amely számos támogatónak köszönhetően ingyenes mindenki számára, élete végéig. Elsősorban várandós anyákat gondoznak, hogy ne adják át a fertőzést gyermekeiknek. Az elmúlt húsz évben több mint 150 ezer egészséges újszülött jött világra a kezelésnek köszönhetően, jelenleg mintegy 500 ezer embert kezelnek.

A betegek a kezelésen, a gyógyszereken kívül élelmiszercsomagokat is kapnak, mindezt ingyenesen, többek között a táv-örökbefogadásnak köszönhetően. Hatalmas és fontos munkát végeznek az aktivisták, akik maguk is gyógyult betegek: ők azok, akik saját példájukkal meg tudják győzni a halálra rémült új betegeket, hogy kezdjenek bele a terápiába, hiszen újjászülethetnek, és ők segítenek megkeresni az „elveszett bárányokat” is, akik nem jönnek el a kezelés folytatására. A többség azonban hálás és hűséges a terápiához, és ez annak is köszönhető, hogy – mint bárhol a világban – a Sant’Egidio tagjai nem kliensként, hanem barátként tekintenek a beteg emberekre. A legnagyobb jutalom pedig a gyógyult anyák és gyerekeik mosolya – vallja Körtélyessy Mónika.

A központokban fejlett technikát alkalmaznak, jól működő szoftvert használnak, a dolgozókat, önkénteseket továbbképzik. Minden ott dolgozó helyi, akik sokat tanulnak az Európából érkező orvosoktól, mert sokszor csak alacsony képzettségük van. Az AIDS-en kívül már végeznek méhnyakrákszűrést, ultrahangos emlőszűrést, TBC-szűrést is.  A közösség működtet ezenkívül táplálkozási központokat, foglalkozásokat tartanak gyerekeknek, van óvodájuk, ahol a kicsik angolul is tanulnak, a „10 ezer kertet Afrikába!” elnevezésű programban a monokultúrán túl újfajta mezőgazdálkodást tanítanak, munkalehetőséget biztosítanak.

Vegyétek észre az itteni perifériákat, az alujárókban a hajléktalanokat, az idősotthonok lakóit, a cigánytelepeket – buzdított végül a doktornő. Számos helyen lehet segíteni itthon is, és az afrikai barátaink példája kiválóan bizonyítja, hogy senki nem olyan szegény, hogy ne tudna segíteni egy nála is szegényebbnek.

Fotó: Lambert Attila

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír