Átszerveződött a görög katolikus oktatás Hajdúdorogon

Hazai – 2006. december 9., szombat | 16:44

2006 szeptemberétől a hajdúdorogi görög katolikus óvoda, általános iskola, gimnázium és szakközépiskola közös igazgatású, több célú közoktatási intézményként működik Görög Katolikus Oktatási Központ néven.

Az összevonás célja, hogy helyi szinten már az óvodától kezdve felmenő rendszerben megvalósítson egy komplex egyházi és társadalmi értékeket hordozó nevelést és oktatást. Az Oktatási Központ igazgatója Szilágyi János görög katolikus pap.

A gimnázium terveiben szerepel, hogy a 2007-es tanévtől emelt szintű számítástechnikai képzést indít, a szakközépiskola pedig a mezőgazdasági szak mellett az idegenforgalom-vendéglátás szakra is várja a jelentkezőket.

* * *

Az oktatási központ története röviden

Keresztes Szilárd hajdúdorogi megyéspüspök 1991 júniusában alapította a Görög Katolikus Gimnáziumot, a bazilita szerzetesek által működtetett, 1942-ben létrehozott hajdúdorogi Magyar Görög Katolikus Fiúlíceum és Kántor – Tanítóképző Intézet helyén.

1998-ra felépült a régi kolostor épület köré az az épületkomplexum, amely otthont ad az oktatási épületnek, a kápolnának és diákotthonnak. 2006. szeptember 1-jétől Görög Katolikus Oktatási Központ néven működik tovább az intézmény.

Gimnáziumi oktatás

A gimnáziumban általános tantervű, középiskolai képzés folyik. Az oktatás során nagy hangsúlyt fektetnek a nyelvoktatásra, az informatikai oktatásra és az emeltszintű érettségi vizsgára való felkészítésre minden területen.

2007/2008-as tanévtől emelt óraszámú képzés indul angol nyelvből (8 óra/hét) és informatika tantárgyból, amelynek keretében a 11. évfolyam végén ECDL vizsgát (Európai Unió által támogatott, egységes európai számítógép-használói jogosítvány) tehetnek a diákok.

Szakközépiskolai képzés

A szakközépiskolában jelenleg mezőgazdasági szakközépiskolai képzés folyik. A képzés alatt a cél az érettségire való felkészítés, mind közép mind emelt szinten, ezért ugyanazokat a tantárgyakat tanulják a tanulók, mint a gimnáziumi képzés során, csak a két idegen nyelv helyet egyet kell választani.

A képzés során a tanulók megismerkedhetnek a mezőgazdaság valamennyi ágazatával, például növénytermesztéssel, kertészettel, állattenyésztéssel, műszaki ismeretekkel. Az érettségi után lehetőség van a technikusi képzés megszerzésére is.

2007/2008-as tanévtől vendéglátás- és idegenforgalmi szakközépiskolai képzés is indul.

Diákotthon

A tanulók több, mint fele az intézmény diákotthonában lakik, hiszen országos beiskolázású intézményről van szó. Általában minden második héten utazhatnak haza a diákok. A „bent maradó” hétvégén szombaton is van tanítás, de így biztosítják a hosszabb szüneteket.
A hat évfolyamos képzés hetedik és nyolcadik évfolyamán ötnapos tanítás van. A kollégiumi időben a szilenciumok mellett a rendszeres csoportfoglalkozások, szakkörök, kirándulások, egyéni foglalkozások színesítik a diákok mindennapjait.

Socrates – Comenius program Hajdúdorogon

A Görög Katolikus Gimnázium és az ausztriai Bundesrealgymnasium Waidhofen sikeresen pályázott egy Comenius idegen nyelvi nemzetközi programra a 2004-es tanévben. A projekt témája: „Szűz Mária élete a vallási ünnepek tükrében és ábrázolása az ikonokon.” Ezen belül 11 témakört választottak közösen kidolgozásra angol, német és magyar nyelven. A koordinátor szerepet a Görög Katolikus Gimnázium vállalta. A kommunikáció nyelve az angol volt.

2004 novemberében kezdődhetett el a két intézmény közötti együttműködés másfél éven keresztül. Az elméleti és a művészeti munkák befejezés után kiállítással és ünnepséggel zárták le a diákcsereprogramot. Ausztriába 2005 szeptemberében utaztak ki a hajdúdorogi diákok. 2005 novemberében került sor a projekt végső lezárására, amelyre a résztvevő diákok készültek ünnepélyes bemutatóval.

A projekt hozzájárul az európai uniós országok kultúrájának a megismeréséhez. Lehetőséget adott egy másik közösség szokásainak, hagyományainak és mindennapjainak tanulmányozására, illetve segítette a nyelvi kommunikációs készségek fejlődését.

Kocsis Éva/Hajdúdorogi Püspöki Hivatal/Magyar Kurír