Az első szent szolgálattevők egyikét ünnepeljük ma – Bábel Balázs érsek írása

Karácsonyi kérdés, miért lett az Isten Fia emberré? Hiszekegyünk röviden így válaszol: „Értünk emberekért, a mi üdvösségünkért, leszállott a mennyből. Megtestesült a Szentlélek erejéből”. Jézus küldetésében benne van maga a szolgálat is, hiszen Ő mondta magáról: „az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon és váltságul adja oda életét sokakért” (Mk 10,45).

Mai napon Szent István diakónust ünnepeljük, az első szent szolgálattevők egyikét, hiszen a diakónus szó ennyit jelent. Alkalom arra az ő napja, hogy elmélkedjünk a szolgálatról mint életünk fontos tevékenységéről. Sajnálatos tény, hogy az egyik legszebb emberi szavunk a történelem talán legembertelenebb intézményéből származik. Ez a szép szó a szolgálat, az embertelen intézmény pedig a szolgaság. A nagyobb erővel, hatalommal rendelkező ember leigázta a gyöngébbet, aztán véglegesen rabszolgává tette, törvényekkel szentesítette. Itt a szolgálatnak azonban más értelme van, ha biblikus módon elmélkedünk róla.

A kettő közötti lényeges különbség abban áll, hogy a szolgálat esetén önmagunk alárendelése nem kényszer, hanem megajándékozás, belülről fakadó, önkéntes odaadás.

Ebből az is következik, hogy gyökere csak a szeretet lehet, az a szeretet, amely felismeri, hogy a másiknak szüksége van rá, és hogy benne megvan a képesség, hogy segítsen. A Tízparancsolatban Isten elsőként parancsba adta az embernek: „Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!” Ez a parancsolat megóvta a hívő embereket a bálványimádástól, hiszen a világ mindig is nagy csábító erővel hatott az emberre, különösen most. Soha nem tapasztaltuk még ennyire ragaszkodásunkat, sorsközösségünket a világ dolgaival; az elvilágiasodás, a szekularizáció mindennapossá lett. Jézus figyelmeztető szavait nem vesszük figyelembe: senki nem szolgálhat két úrnak. „Ti keressétek elsősorban Isten országát, és az ő igazságát” (Mt 6,33).

Nem azt mondja az Úr Jézus, hogy ellenségesen tekintsünk a világra, elforduljunk tőle, vagy meneküljön előle az ember, hanem a világot felhasználva, annak értékeivel építsük a szeretet civilizációját.

Éppen ezért magát a teremtést is nagyon meg kell becsülnünk, föl kell használnunk, óvnunk kell, nemcsak magunk, hanem mások boldogulására is. A tudomány szolgálata akkor válik értékessé, hogyha azzal az emberek egészségét, jobblétét, boldogságát segítjük elő.

Az élet szolgálata, a gyermekvállalás ugyancsak beleilleszkedik az isteni tervbe. Szent István diakónus életét Jézus Krisztus szolgálatára, Evangéliumának hirdetésére és embertestvéreinek a megsegítésére ajánlotta föl. Ez a szolgálat lett azután a keresztény karitásznak is az alapja.

Jézus azért jött a világba, hogy erre megtanítson és hogy erőt is adjon hozzá. Letérdelt apostolai elé, megmosta lábukat és azt mondta: „példát adtam nektek, amit én tettem veletek, ti is úgy tegyetek” (Jn 13,15). A szentek életében azt tapasztaljuk, hogy amikor egészen Isten szolgálatára szentelték magukat, akkor Isten visszaküldte, és az emberek szolgáivá tette őket. Ezt látjuk Szent István diakónus életében, az egyháztörténelem későbbi nagy karitatív szentjeiben: Szent Mártonnál, Árpád-házi Szent Erzsébetnél, Assisi Szent Ferencnél, Kalkuttai Szent Teréz anyánál.

Az ember tegnap, holnap és holnapután is egyformán egy végső és mindent átfogó hivatásért létezik, akár tud róla, akár nem. Minden helyzete és találkozása az üdvösségre van beállítva, és az üdvösség össze van kapcsolva az emberek szolgálatával. Alkalom arra, hogy Isten szólítására válaszoljunk, és önmagunkat is felajánljuk a másoknak tett szolgálatban. A Megtestesülés óta, azaz Jézus születése óta, ez az utunk az Istenhez és az üdvösséghez.

Sokkal többről van tehát szó, mint emberi szolidaritásról, egyetemes testvériségről, valamiféle humanizmusról. A felebarát Isten örök terve szerint Jézus Krisztus személyét mutatja számunkra, hiszen Ő mondotta: „amit egynek a legkisebbek közül tettetek, nekem tettétek” (Mt 25,40). Számunkra ez a nagy titok.

Ezek a szavak nagyon provokatívak, megnyílhatunk előtte, de el is zárkózhatunk. Karácsonynak éppen ezért kemény az üzenete.

Erre a keménységre Szent István diakónus vértanú élete a példa, de arra is, hogy Jézus velünk van mindennap a világ végezetéig. Szent István diakónus halálában Jézus Krisztushoz lett hasonlóvá, mert még ellenségeiért is tudott imádkozni, ugyanakkor már látta az üdvösséget: „látom a megnyílt eget és az Emberfiát, amint Isten jobbján áll” (ApCsel 7,56).

Így kapcsolódott össze az ő életében Jézus megtestesülésének az üzenete a föltámadás örömhírével. Szent István diakónus élete példa arra, hogy Jézus megadja a kegyelmet, hogy hűségesek legyünk, és minden körülmények között – a vértanúságban is – részesülhessünk az Ő örömében. Amen.

Kalocsa, 2025 Karácsonyán

† Balázs 
érsek

Forrás: Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye

Fotó: Koprivanacz Kristóf

Magyar Kurír