A Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány közleménye

Hazai – 2021. február 16., kedd | 13:35

Az alábbiakban a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményét adjuk közre.

Kedves Olvasók!

„Ha jót teszel, azt mások úgy tekintik majd, hogy hátsó szándék vezet. Ne törődj vele! Te csak tedd a jót!” – mondta Teréz anya, aki csaknem húsz évvel ezelőtt a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány létrehozásának ötletét „súgta”. Úgy tűnik, ő előre tudta azt, amit mi még nem: hogy a szívvel-lélekkel végzett, áldozatos munka egy napon talán – Szent Pál apostol szavaival élve – „tükör által homályos” földi ítélet alá kerül, és az nem lesz könnyű.

Nem könnyű, mert olyan meggondolatlan híresztelésekkel és igaztalan feltételezésekkel állunk szemben, amelyek két választási lehetőséget hagynak nekünk. Vagy felvesszük a kesztyűt, hogy értékes időt és energiát nem kímélve belemenjünk az e gyönyörű és nemes ügyet – a missziós csapatunk által szétválasztott bangladesi sziámi iker kislányok ügyét – méltatlan viták középpontjába állító harcba, vagy – a csapatunk és segítőink csendes, békés többségére hallgatva – szervezzük tovább a rászoruló, kiszolgáltatott pácienseink helyreállító műtéteit és az ikrek rehabilitációját.

Hisszük, hogy az utóbbit kell választanunk, mert így a helyes. Még akkor is, ha csapatunk tagjai között vannak, akik társaik legnagyobb csalódottságára elfelejtették, hogyan találta meg őket Isten meghívása ebbe a csodálatos együttműködésbe, s kikkel dolgoztak együtt a közös célért, szakmai egyetértésben. Ami a sajnálatos jogvitát illeti: szívfájdalmunk, hogy így alakult, és sohasem hittük volna, hogy sor kerülhet ilyesmire.

Alapítványunknak, illetve misszós csapatunknak ezelőtt még soha, semmilyen jogvitában nem volt része, s reméljük, ezután sem lesz. A jogviták eldöntésére hivatott szervek feladata, hogy igazságot szolgáltassanak.

Bízunk az igazság és a szeretet erejében, így a vihar idején is folytatjuk a munkánkat. Ha az élet úgy hozza, akár csendben, médiaszereplés nélkül is, hiszen a gyógyítás a hivatásunk, nem pedig az, hogy kamerák kereszttüzében nyilatkozzunk.

Hiszünk benne, hogy a krisztusi szeretet ereje segít majd felülemelkedni a sérelmeken, és egy napon újra egy asztalnál ülhet az ikreket szétválasztó csapatunk valamennyi tagja – orvosaink, műtős segítőink, szakmai segítőink és művészeink – együtt, egyetértésben.

Az olvasókat szeretettel köszöntve, a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány nevében:

Dr. Pataki Gergely
alapító, misszióvezető
Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány

Fotó: Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria