Diplomaátadás a Pázmány ITK-n

Hazai – 2023. március 3., péntek | 17:48

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Karának (PPKE ITK) nyolcvanöt hallgatója vehette át diplomáját Cserey György dékántól március 1-jén Budapesten. A kar épületében megrendezett ünnepséget Kuminetz Géza rektor mellett a társkarok képviselői is megtisztelték jelenlétükkel.

A friss diplomások közül hatvanegyen az alapképzésüket zárták mérnökinformatikus vagy molekuláris bionika mérnöki szakon, huszonnégyen pedig mesterképzésen végeztek mérnökinformatikus, infobionikai mérnöki vagy orvosi biotechnológia szakon. A hallgatók közül tizenöten kitüntetéses diplomát vehettek át.

Az ünnepséget – a személyesen jelen levő vendégek mellett – élő közvetítésen keresztül is sokan követték.

Kuminetz Géza rektor ünnepi beszédében kiemelte személyiségünk fejlesztésének, erkölcsi tudatunk érzékenységének fokozásának fontosságát, hogy elkerülhessük a technikai fejlődés káros mellékhatásait.

Cserey György dékán hangsúlyozta: a Pázmány ITK célja, hogy egyrészt „időtálló” tudást adjon át a természetről és az emberről, a fizika, a matematika, a kémia és a biológia területeiről, másrészt a mai információs technológia használatához és fejlesztéséhez szükséges aktuális tudás elsajátításának lehetőségét is biztosítsa.

A dékán kiemelte: „Nem fontos legyőzni másokat ahhoz, hogy valaki a világon az egyik legjobb legyen a szakterületén. Amikor sorozatban saját határainkat feszegetjük, amikor túllépünk saját korlátainkon, akkor nagyon messzire juthatunk, nagy dolgokat vihetünk végbe!”

A hallgatók a búcsúzó és búcsúztató beszédekben köszönetet mondtak az oktatóknak, a tanulmányi osztály munkatársainak, akiknek segítségét egy-egy csokor virággal is megköszönték, és kiemelték az ITK-s közösség fontosságát.

A diplomák átvételét követően a végzett hallgatók együtt mondták el a mérnöki eskü szövegét, végezetül csoportképpel örökítették meg életüknek ezt a jelentős állomását.

A diplomaátadó ünnepség visszanézhető a PPKE ITK YouTube-csatornáján.

Forrás és fotó: PPKE ITK

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria