Az értekezletre Dunakeszin, a Szent Erzsébet Katolikus Óvodában került sor. A jó hangulatú és magas szakmai színvonalú találkozón huszonkilencen vettek részt: a Váci Egyházmegye óvodai vezetői, az EKIF főigazgatója, irodavezetője, a pasztorális és a tanügyi igazgatóság munkatársai, valamint a Családi Életre Nevelés vezető kollégái, akik a megbeszéléshez a záró ebéden csatlakoztak.
A találkozó célja kifejezetten az óvodákat érintő szakmai kérdések áttekintése, a felmerülő kérdések tisztázása, a sajátosan óvodai kihívások áttekintése, a problémákra adható megoldások azonosítása volt. Ami pedig talán még ennél is fontosabb: egy ilyen, szívtől szívig ható találkozás mindig a köztünk élő Jézussal és az egymással való egységet építi. A megbeszélést az Úrral való egység imájával kezdtük, és a fehér asztalt körbe ülve fejeztük be. A találkozó folyamán végig tapintható volt egyfajta közösségi érzés, kapcsolódás, egy lelkes, a gyermekek és családjaik javát, egymás támogatását kereső hozzáállás.
Köszönet az EKIF munkatársainak és a Dunakeszi óvodánk vezetőinek az előkészületekért és a lebonyolításért. Köszönet az óvodavezetőknek a hiánytalan jelenlétért, a hozzáállásukért és a mindennapi, csendes szolgálatért.
A következő találkozó szeptember 25-én Dabason, a Napsugár Katolikus Óvodában lesz.
Fotó: EKIF
Forrás: Váci Egyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria