Együtt Krisztusban, Krisztus által – Közösségek szentségimádása a Szent István-bazilikában

Hazai – 2021. szeptember 9., csütörtök | 23:49

Több mint kétórás közös szentségimádást tartottak szeptember 9-én este 7 órától az országban működő nagyobb egyházi közösségek és lelkiségi mozgalmak tagjai a budapesti Szent István-bazilikában. Ezen az alkalmon a Lenzsér-Mezei Kata építész-ötvösművész koncepciója alapján, kifejezetten erre az alkalomra elkészített reprezentatív monstrancia töltött be liturgikus funkciót.

A naptár szerint öles léptekkel közeledik az ősz, miközben javában zajlik Budapesten az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK). Már elő-előkerülnek a kardigánok, pulóverek,  kiskabátok, de az idő enyhe és barátságos. A Szent István-bazilika előtti téren pezsgő forgatag fogadja az arra járót, a katolikus világrendezvény idején itt zajlik a 28. Szent István Könyvhét. De ma más oka is van, hogy mind többen sétálnak a könyvesstandok között,  ami örömteli, hiszen különleges szertartás miatt érkeznek egyre az emberek. A bazilika felé közeledve a tér felé fordított, óriási kivetítő, előtte több száz szék.

Nemcsak a templomban, de a kivetítő előtt is folyamatosan gyűlnek az emberek, az önkéntesek ellenőrzik, mindenki le tud-e ülni, akinek szüksége van rá. A közösségi szentségimádás meghirdetett időpontjáig még több mint egy óra van, de a bazilikában már ekkor sem lehet leejteni egy gombostűt sem. Még a padsorok közötti folyosón is ülnek. Idősebbek és fiatalok, szülők és gyerekek, papok, szerzetesek.

A hazai, illetve a világkongresszusra érkezett főpásztorok közül is sokan betértek a szentségimádásra, csak hogy feladataikon, vállalásaikon túl erre az estére, közösségben a hívekkel, együtt legyenek az Oltáriszentségben velünk lévő Jézussal. Erdő Péter sem reprezentációs céllal érkezett, Magyarország bíborosa és prímása is a társszékesegyház oldalhajójában térdelt le, ahol a szertartáson elhangzó szentírási részletek felolvasói és az eseményt segítő, illetve sajtós munkatársak is ültek.

Ez az első alkalom az idei évben a világtalálkozón, hogy a külön az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra elkészített monstrancia liturgikus funkciót tölt be. A szentségtartó teljes magassága 157,5 centiméter. Hosszú szárán a kongresszus mottója – „Minden forrásom belőled fakad” – olvasható magyar és latin nyelven. Ez az oltáron áll, de a középső része még üres. A monstrancia keretéből ugyanis kivehető egy 70,5 centiméteres elem, amely az igazi szentségház. A készítés idejét és alkalmát az ebbe foglalt aranykapszula körirata jelzi:
+LII.+CONGRESS+EUCHARISTIC+INTERNAT+BUDAPEST+2020. 
És ez már méretében is emberi kézbe illik.

Még csak hangolódnak a legszentebb szentség érkezésére a jelenlévők, hogy a legnyitottabb szívvel fogadják majd azt. Gőbel Ágoston, a NEK kommunikációs referense (és egyben a Magyar Katolikus Rádió kulturális szerkesztője) köszönti a híveket, és emlékeztet: az eucharisztikus kongresszus egyik fő célja, hogy az Oltáriszentségben jelen lévő Jézusra irányítsuk a figyelmet, Őt dicsőítsük és imádjuk.

Hét órakor aztán felzúg az orgona, Virágh András Gábor Erkel Ferenc-díjas zeneszerző és  orgonaművész szólaltatja meg. Hangjára Cserháti Ferenc, a külföldi magyarok lelkipásztori ellátásával megbízott esztergom-budapesti segédpüspök érkezik, kezében a szentségtartó, benne az Oltáriszentség. Mögöttük az asszisztencia.

A rendezvényt szervező NEK Titkárság 2018 februárjában írt ki nyílt, kétfordulós pályázatot a különleges ötvösművészeti tárgy terveinek elkészítésére. A zsűrit Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek irányításával liturgiában, művészettörténetben és tárgyalkotásban jártas tagok alkották. Lenzsér-Mezei Kata építész, ötvösművész koncepciója a zsűri egyhangú döntése nyomán került ki győztesen, a végső formájában elfogadott monstrancia pedig 2019 szeptemberében készült el.

A szentségimádáson a zenei szolgálatot egy ugyancsak egyedülálló formáció látja el: a zenészek mind önkéntesek. A hangszeres csoport magját az Országúti Ferencesek fél 8-as miséin is szolgáló ifjúsági zenekar, a Boanergész együttes adta, a kórus énekesei pedig mindannyian egy-egy lelkiségi mozgalomhoz, nagyobb plébániai közösséghez kötődnek. Csanády Lőrinc, aki tíz éve vezeti a Boanergészt, ma első hegedűsként játszik az oltár mögött. (Az ő neve nem ismeretlen azok számára, akik figyelemmel kísérik az egyházzene, azon belül is a könnyűzene megújítására irányuló törekvéseket.) Ő kapta a felkérést, hogy a közösségek szentségimádására szervezzen zenekart és kórust. Az egyes közösségek által kiválasztott magyar és idegen nyelvű, a szentségimádás során elhangzó zenei betéteket pedig az összegyűlt zenészek közül néhányan – ugyancsak „zenei önkéntesként” – hangszerelték és alakították hozzá a ma esti nagyszabású alkalomhoz. Az egyszeri alkalomra összeállt kórust és zenekart Farkasházi Dávid vezényli, a szólókat Taschner Róbert és Varjas Adrienn éneklik.

A szentségimádáson felcsendülnek hagyományos gregorián dallamok és az utóbbi években született közkedvelt dicsőítő vagy szemlélődő énekek is, és természetesen nem maradhatnak el a taizéi dalok sem, amelyekben a sokak által jól ismert, a budapesti Jézus Szíve-templomban évek óta a péntek esti taizéi imaórákat tartó házaspár, Bálint Zsolt és Kertész Anna működik közre; ők évtizedek óta az ökumenikus közösség magyarországi mindenesei.

Jézussal az egyik legbensőségesebb módon a kiengesztelődés szentségében találkozhatunk, ezért a szertartás alatt a bazilikában, az altemplomban és a bazilikán kívül is lehetőség nyílt szentgyónást végezni. Összesen száz külföldi és magyar pap várta a bűneiktől megtisztulni vágyókat a nagyszabású szentségimádás alatt és gyóntatott magyar, angol, német, olasz, francia és lengyel nyelven.

A magyarországi egyházi közösségek és lelkiségi mozgalmak által meghirdetett szentségimádás során szinte tapintható volt a pünkösdi öröm, ahogyan a különböző nyelvű közismert énekeket ki-ki a maga nyelvén, maga szólamában énekelte. Nem csöndes találkozás volt ez a mai, hanem felemelő zenei áhítat, együtt, közösségben, az Eucharisztia jelenlétében, az Eucharisztiáért hálát adva.

A monstrancia legközelebb szeptember 11-én kerül liturgikus használatba a Kossuth Lajos téri, 17 órakor kezdődő szentmisén és az azt követő eucharisztikus, gyertyás körmenet során. A körmenet hossza 3,5 km, körülbelül 2-2,5 óra. A körmenet várhatóan 21 órakor ér véget a Hősök terén, ahol Erdő Péter bíboros, prímás, a szentmise főcelebránsa a záróáldást adja majd.

A szentmise angol, francia, latin, magyar, német, olasz, spanyol nyelven lesz követhető. A zenei szolgálatot Váci Székesegyházi Kórusiskola Tanári Énekkara; Váci Székesegyház Cecília Kórusa; Honvédség Központi Fúvós Zenekara látja el.

A szentségimádás szertartása ITT visszanézhető.

Szerző: Horogszegi-Lenhardt Erika

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria