Élet az Életért kápolna megáldása Biatorbágyon

Hazai – 2023. április 21., péntek | 17:31

Spányi Antal megyéspüspök április 15-én megáldotta a biatorbágyi Katalin-hegyen a Szent Gianna Beretta Molla tiszteletére épített, „Élet az Életért” fogadalmi fakápolnát. A kápolnát Varga Károly hétgyermekes édesapa álmodta meg és építette fel több mint száz segítőjével együtt, annak ajánlva, hogy a fiatalok találjanak társra, merjenek elköteleződni és megszülessenek a várva várt gyermekek.

A beszámoló szerint Varga Károly és családja mintegy hatvan darab akácoszlopot örökölt, és a Szentlélek sugallatára, várva várt unokájuk megszületéséért hálából az édesapa elhatározta, hogy kápolnát épít. Fiatalok és sokgyermekes családapák is csatlakoztak hozzá, akik idejüket, energiájukat adták, hidegben is jöttek segíteni. Hasonló imameghallgatást élt meg egyik legtöbbet segítő barátjuk is.

A család naponta imáiban hordozza név szerint azokat, akikről tudomásuk van, hogy babára várnak vagy társukat keresik. Az oltárképet és minden berendezési tárgyat – például a Mária-képet, a fából készült tabernákulumot tűzzománc díszítéssel, a keresztet vivő Krisztus faszobrát – adományként kapta a kápolna. 

Az április 15-i szentmisére és a kápolna megáldására mintegy háromszázan gyűltek össze. Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök hét másik atyával együtt koncelebrálta a szentmisét. Szentbeszédében kiemelte, hogy Szent Gianna nem csupán a tudatosan vállalt életáldozata miatt vált szentté, hanem mindazért a sok „igen”-ért, amit élete minden apró helyzetében ki tudott mondani. A szentmise felajánlásában mindenki a püspök kezébe helyezte egy borítékban kérését, amit az Úr elé vitt a szentmisében.

A záróáldás után mindenki aláírhatta az oltáron elhelyezett alapítólevelet, illetve a Spányi Antal püspök által felajánlott kérések borítékját visszakapta, és elidőzhetett a kápolnában.

*

A következő alkalom a kápolnában április 27-én 18 órakor lesz. Szentmise keretében emlékeznek meg előestéjén Szent Gianna Beretta Molla halálának 101. évfordulójáról, egyben liturgikus napjáról.

Forrás és fotó: Varga Károly/Biatorbágy, Katalin-hegy

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria