Életünk GPS-e Krisztus – Lelkigyakorlatot tartottak az egri egyetemi leánykollégiumban

Hazai – 2017. november 21., kedd | 9:50

„Élet GPS” címmel tartottak kétnapos lelkigyakorlatot az egri Segítő Szűz Mária Egyetemi Leánykollégiumban november 17–18-án.

A kollégiumot a Don Bosco Nővérek rendjének tagjai vezetik, akik évente kétszer tartanak lelkigyakorlatot a csaknem száz egyetemista lánynak. Emellett számos más lelki program várja az itt lakókat: szerdánként gyóntatás, szentmise, melyet követően katekézisek hangzanak el.

A kollégium szorosan együttműködik az Egri Római Katolikus Egyetemi Lelkészséggel, sok közös programban vesznek részt a lelkészség tagjai és a leánykollégium lakói.

Az „Élet GPS” elnevezés abból a párhuzamból származik, hogy miként a hétköznapokban egy-egy GPS-készülék elvezet bennünket a célunkhoz, úgy igazán Krisztus az, akit mindenkor követnünk kell.

A kétnapos lelkigyakorlaton, amelyet Füleczki István egyetemi lelkész tartott, elmélkedések hangzottak el a családról, az istenképekről és a szeretetnyelvekről.

Az első nap szentségimádással zárult, és az oltáron elhelyezett, vízzel megtöltött üvegtálból mindenki – egy-egy pohárral merítve – tölthetett a másik poharába, azt szimbolizálva, hogy ha Isten feltölti a mi „szeretettankunkat”, mi is fel tudjuk tölteni felebarátainkét.

Az elmélkedéseket követően a második nap délutánján a bűnbánati liturgia után lehetőség volt lelki beszélgetésre, szentgyónás elvégzésére.

A lelkigyakorlat végén Füleczki István szentmisét mutatott be a kollégium lakói és dolgozói számára.

Forrás és fotó: Segítő Szűz Mária Egyetemi Leánykollégium, Eger

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria