KÉPGALÉRIA – klikk a képre!
Herdics György szentbeszéde Rembrandt A tékozló fiú hazatérése című festményére épült, amely a bűnbánó fia vállát megérintő apa mozdulatát áldásként ábrázolja. Az apa alakjáról az öregkor benső fénye sugárzik, ő már az Isten szemével nézi az embereket és a világot. A felvidéki magyar lelkipásztor prédikációjában úgy fogalmazott, hogy mindenkinek egy kicsit apává kell válnia élete során, Isten szemével kell látnia a világot. A szentek is ezt tették, Isten szemén át látták a világot. Árpád-házi Szent Kinga is így tett, ezért is válhatott szentté, s ezért válhatnak szentté a hősök, a nagyok, az igazak, ezért válhatunk hitünk, reményünk szerint mi is mindannyian szentté.

Rembrandt: A tékozló fiú hazatérése (1661–1669 között)
Herdics György hozzátette: Ne féljünk a megpróbáltatásoktól, mert azok megtisztítják az embert. Bízzunk a gondviselésben: minden úgy jó, ahogyan megtörtént, mert minden élethelyzet tanít minket. Jó volna, ha újrakezdhetnénk az elrontott dolgainkat, de erre nincs lehetőség. Az se baj, ha életünk folyamán bukdácsolunk, ha hibákat is követünk el, nem baj, ha tanulunk ezekből, ha azt mondjuk, hogy ennél már jobban akarunk járni azon az úton, amely a jóhoz, az Istenhez vezet. Becsüljük meg azt, amit kaptunk, törekedjünk a jóra, és ha vétkeznénk, gondoljunk a megtérés lehetőségére. Isten országában senki sem hazátlan – zárta beszédét a címzetes apát.
A homília után megáldották a templombelső falán elhelyezett, Küngös település címerét ábrázoló emléktáblát, valamint a bejárat feletti, az irgalmasság szentévére készült táblát.
Az ünneplés az altemplomban folytatódott, ahol megnyitották a Beke Zsolt plébános által meghirdetett pályázat anyagából, az irgalmasság szentévét feldolgozó alkotásokból rendezett kiállítást. A pályázatra a környékbeli falvakból, óvodából, iskolákból, köztük református iskolákból is érkeztek rajzok, festmények.
Forrás, fotó, videó: Veszprémi Főegyházmegye
Kép: Wikipedia
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria












