Erdő Péter úrnapján: Az Eucharisztia a legreálisabb jelenlét és részesedés igazságát tárja fel

Hazai – 2020. június 14., vasárnap | 18:15

Erdő Péter bíboros, prímás szentmisét mutatott be úrnapján, Krisztus szent teste és vére főünnepén, június 14-én a budapesti Szent István-bazilikában. Az alábbiakban a főpásztornak az idei rendhagyó, a járványveszély miatt körmenet nélküli, csendesebb ünnepen elhangzott homíliáját olvashatják.

Krisztusban Kedves Testvérek!

1. Fokozatosan oldódnak fel a járvány miatt bevezetett korlátozások. A mai ünnepen helyenként már kimerészkedik a közösség a templomon kívülre és megtartják az úrnapi körmenetet. Mi itt, a pesti bazilikában még a templomon belül hódolunk majd az Oltáriszentség előtt. Az úrnapi körmenetnek ugyanis fontos üzenete van és az a kívánatos, főleg itt, a város szívében, hogy minél nagyobb tömeg gyűljön egybe. Erre azonban most még nincs lehetőség. Különös alkalmunk van tehát az idén arra, hogy feltegyük magunknak a kérdést, mi a jelentése ennek az ősi ünneplésnek.

2. A most felolvasott evangéliumi szakasz (Jn 6,51–58) mintegy elővételezve beszéli el az Oltáriszentség alapítását. „Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér, amelyet adok az én testem a világ életéért.” Ezek a szavak szinte egybecsengenek az utolsó vacsora nagyszerű kijelentésével. A mai evangélium nem általánosságban arról beszél, hogy az örök élet feltétele az, hogy higgyünk Jézusban. A hit tágabb valóságán belül egyetlen pontra figyel: örök életünk abból fakad, hogy Krisztus testével táplálkozunk. Ha hallgatjuk Jézus szavait a kenyérről, amelyet ad nekünk, megjelenik szemünk előtt az utolsó vacsora képe. Szinte látjuk az Urat, amint megtöri a kenyeret.

Az erős kifejezések bele akarják vésni lelkünkbe a meggyőződést, hogy Jézus emberi valósága nem csupán látszat, áldozatát nem lehet csak lelki értelemben felfogni: az eucharisztikus test és vér a legreálisabb jelenlétnek és a legreálisabb részesedésnek az igazságát tárja fel.

Ma megint sokan hajlamosak divatos igények szerint újraírni az Evangéliumot, más, tetszetősebbnek gondolt jelentést tulajdonítva Jézus tetteinek és életének, mint amit a történelmi valóság indokol. Mi, keresztények a Názáreti Jézus tanítványai vagyunk. Az ő történelmi személye, élete és tanítása hitünk alapja és tartalma. Más Örömhírt senki sem hozhat.

3. Úrnapja ünnepe nagycsütörtök titkát állítja elénk immár a feltámadás fényében. Az utolsó vacsora után Jézus kiment az Olajfák hegyére tanítványai kíséretében. Ezzel kezdetét vette szenvedésének útja. Erre emlékeztet minket is évről évre nagycsütörtök liturgiája, amikor az Eucharisztia alapításának megünneplése után elvonulunk az Oltáriszentséggel a szentsírhoz, hogy együtt virrasszunk a szenvedő Krisztussal. Az idén még ezt sem tehettük meg, hanem üres templomokban végeztük a nagycsütörtöki szertartás. A legtöbben a szent cselekményt csak közvetítések útján kísérhették. Ugyanezt a Krisztussal való közösséget éljük át, de örömteli módon, a feltámadási körmenet liturgiájában is. Ahogyan az Úr Mózes szolgálatát igénybe véve kivezette a népet Egyiptomból, úgy vonul a sírból föltámadt Krisztus nyomában a szabadságukat elnyert, megváltott emberek ujjongó körmenete. Csakhogy a feltámadási körmenetet sem tudtuk a szokásos módon megtartani. Viszont hallottuk a feltámadás evangéliumát, az asszonyokhoz és a tanítványokhoz szóló üzenetet: „Előttetek megy Galileába.” Ismét csak Jézus jár elöl, a tanítványok azok, akik követik őt. Ezúttal azonban a körmenet nem ér véget, hanem tart az idők végezetéig. Jézus megváltott minden nemzetet, minden kor emberének meghozta a szabadulást. Mi is hivatást kaptunk arra, hogy nyomában menjünk Galileába, hogy járjuk be a világ útjait, és vigyük el Krisztus örömhírét minden népnek, minden egyes embernek. Erre kapunk különleges alkalmat az idén. Szentatyánk a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust 2021 szeptemberére helyezte át. Folytassuk hát lelki előkészületünket az idén a misszió jegyében.

4. Amikor Krisztus az Oltáriszentséget rendelte, tanítványai között, mintegy új családja körében osztotta ki a kenyeret.

Az utolsó vacsora asztalközössége titokzatosan megjeleníti minden idők egyházának közösségét. Krisztus asztalához ülni megszentelődést kíván.

Csak a megkeresztelt ember járulhat az Eucharisztiához. De hogyan is közeledhetnénk másként a Szentek Szentjéhez, a mindent megtisztító és átvilágító isteni tűzhöz, ha nem úgy, hogy belsőleg megtisztulunk és imádással fordulunk hozzá. „Szentség a szenteknek” – ezt kiáltották áldozás előtt az ókeresztény egyházban, ezt halljuk ma is a keleti liturgiában. Szent Pál apostol a Korintusiaknak írt első levelében így fogalmaz: „Aki méltatlanul eszi a kenyeret vagy issza az Úr kelyhét, az Úr teste és vére ellen vét. Tehát vizsgálja meg magát mindenki, s csak úgy egyék a kenyérből és igyék a kehelyből, mert aki csak eszik és iszik anélkül, hogy megkülönböztetné az Úr testét, saját ítéletét eszi és issza” (1Kor 11,27–29). Ezért hangzik el ünnepélyes pápai szertartásokon a felhívás: Csak az járuljon szentáldozáshoz, aki a katolikus egyház teljes közösségében van, aki a kegyelem állapotában van, és kellőképpen felkészült az Oltáriszentség vételére.

Megtapasztalhattuk az előző hónapokban, hogy a lelkünk vágyott és szinte éhezett az Oltáriszentségre.

A lelki áldozás szép imádságát ugyan mindig elvégezhettük, de tudtuk, hogy a tényleges szentáldozás valami többet jelent. Ha nem így volna, Jézus megelégedett volna azzal, hogy egy szép imádságra tanítson minket.

5. Az Oltáriszentség különleges erő. Sugárzása áthatol templomaink falán. Ebben a szentségben Krisztus mindig úton van a világ felé. Az eucharisztikus jelenlétnek ez az egyetemes vonása jelenik majd meg a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson. Krisztust akarjuk hordozni városunk utcáin és közben az ő jóságára és szeretetére bízzuk Budapest városát és az egész világot. Rábízzuk a mindennapi életünket. Mert jelenléte át kell, hogy járja a tetteinket is. Neki ajánljuk a betegek szenvedését, a fiatalok és az idősek magányát, minden kísértést és minden félelmet, neki ajánljuk egész életünket. A Kongresszus nagy és nyilvános áldás kíván lenni városainkra és falvainkra. Terjedjen ki Krisztus jelenlétének áldása az egész világra!

Ha szentáldozáshoz járulunk, ez azt jelenti, hogy készek vagyunk Krisztushoz igazítani életünket.

Ez a bensőséges közösség magában foglalja az imádást és az elszánt akaratot, hogy kövessük őt, aki előttünk járja az élet és a történelem útját. Az imádás és hitünk nyilvános megvallása szorosan kapcsolódik a szentáldozás valóságához. Kérjük Krisztust a mai ünnepen, járja át egész életünket, erősítse meg szeretetünket és borítson be jelenlétének áldásával. Ámen

Forrás: Esztergom-Budapesti Egyházmegye

Fotó: Halász Dániel

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria