Felújították a miskolc-perecesi templomot

Ezen a péntek késő délutánon a szokásosnál is élénkebb volt a forgalom Miskolc perecesi városrészében. Pedig a hegyek között kanyargó völgy aljában húzódó főút gyakorlatilag „zsákutca”. A völgy végében véget ér az országút, ám nemcsak egyszerűen megszűnik, hanem különös építmények közé vezet. Ezek a vörös téglából épült, valaha impozáns épületek, irodaházak, műhelyek, valamint a hegyek gyomrába vezető alagutakon immáron jócskán berozsdásodott acélajtók arról tanúskodnak, hogy közel száz évvel ezelőtt jelentős bányaművelés folyt itt. A Hámorból Diósgyőr-Vasgyárba beköltözött kohó- és acélművek a környék minden szénforrását képesek voltak fölemészteni.

Az 1800-as évek közepétől kezdve közel száz éven át itt, a perecesi völgyben és a szomszédos Lyukó-völgyben óriási munkával és elszántsággal hozták a felszínre a mélyből a fekete aranyat. Az 1920-as években csak a perecesi bányákban évente több mint 100 ezer tonna szenet bányásztak. Perecesnek külön vasútvonalat, négy sínpáros rendező pályaudvart építettek. A bányászok családjaikkal együtt igyekeztek a völgy végében lévő „aknákhoz” minél közelebb letelepedni, s nemcsak maguknak akartak házat építeni, hanem házaik között a mindenség Urának, Istennek is.

A templomot 1928-ban szentelték fel Jézus Szentséges Szíve tiszteletére. Eleinte, mint ahogy a miskolc-újdiósgyőri templom is, a miskolc-vasgyári plébánia fíliája volt, csak 1950-től lett önálló plébánia. Akkor, amikor egyre erősebb lett az ateista nyomás, az istentelen élet természetesként való bemutatása és a törekvés az erővel való elfogadtatására.

A hatvanas években aztán lassan megszűnt a bányászat ezen a vidéken. A bánya megszűntével az emberek el is költözhettek volna innen, ám nem így történt. Ezt a „zsákutcát” is, több más kis településsel együtt Nagy-Miskolchoz kapcsolták, s az emberek a nagyvárosban könnyen találtak munkát. Lakóhelyül azonban szívesen megtartották ezt a festői völgyet. Sőt, manapság is sokan és szívesen költöznek ki ide a városból, annak ellenére, hogy ebben a városrészben nem hogy mozi vagy étterem, de egy nagyobb méretű élelmiszerbolt sincs. 

Mindezt el kellett mondanunk ahhoz, hogy megértsük, mi és miért történt a templommal, az egyházközséggel az elmúlt kilencven év alatt. Megpróbáltatások voltak bőven: háború, elszegényedés, munka helyett kulizás, kultúra helyett üres szórakozás. A plébánosok a kevésből, ami jutott, próbálták ugyan védeni a templom állagát, ám az idő gyorsabban dolgozott.

A „zsákutcában”, a „széleken” elenyészésre ítélt templomot éppen a modern technika, a drón, az internet, a média vétette észre. Az eredetileg gyönyörű istenházát úgy megviselte az idő (beázott a tető, a viharok megtépázták a vakolatot, mállottak a falak, a templomkerítés, stb.), hogy csúfsága tette ismertté a világ számára. Ahogy Danás György, a plébániai képviselő-testület világi elnöke is megjegyezte a templom megáldásakor mondott köszöntő beszédében, a templom hasonlított ahhoz a képhez, amit Izajás próféta mondott Jahve Szolgájáról: „Nem volt sem szép, sem ékes, hiszen láttuk, a külsejére nézve nem volt vonzó” (Iz 53,2). „Mi is láttuk – folytatta az elnök – magunk előtt a templomot omladozva. Mi is, szinte iszonyattal elfordítottuk fejünket, szégyelltük, rossz volt ránézni.”

Eljutott mindennek a híre és a képe Egerbe is. És Ternyák Csaba érsek úgy határozott, a templomot fel kell újítani. Úgy csoportosította a rendelkezésre álló javakat, hogy a perecesi templom mind külsejében, mind belső terében meg tudjon újulni. Ekkor került ide Balog Gyula plébános, aki nagy buzgósággal állt a felújítási munkálatok élére. Időt, fáradságot nem sajnálva fogta össze híveit, intézte a felújítási munkák többlépcsős, legapróbb részletekbe menő mozzanatait. S többéves kemény munka eredményeként tavaly augusztus végére teljes egészében megújult a templom. A felújításhoz szükséges anyagiak zömét az Egri Főegyházmegye adta, ám hozzájárultak Miskolc Város Önkormányzata, a helyi önkormányzati képviselő, a hívek adományai, valamint jótékonysági hangversenyek bevételei is.

A már felújított templomban így érkezett el a legnagyobb ünnep, a templombúcsú napja, melyre Ternyák Csaba érsek is eljött, hogy megáldja a templomot. Azt a templomot, amely valaha csúfságáról volt ismert, most viszont szépségével és rendezettségével vonja magára az emberek tekintetét, s vezeti azt tovább az ég felé, Isten felé. Isten nélkül zsákutca az életünk, ám Istennel a végtelen, az örök boldogság tárul ki előttünk.

Forrás és fotó: Egri Főegyházmegye

Magyar Kurír