Folytatódott az „újraépítés” Székesfehérváron

A Székesfehérvári Egyházmegye szeptemberi Látónapján az egyházközségek képviselőivel együtt vizsgálták meg a plébániák helyzetét az Újraépítve című könyv megállapításainak segítségével. A novemberi találkozón Ugrits Tamás pasztorális helynök a könyv záró részével kezdte a gondolatébresztést, amelyben a fő hangsúly a tanítványságon van. Elmondta, a kiadvány nem egy praktikus és vonzó ötlettár, inkább arra mutat rá, mindennek az alapja az, hogy mi van lelkünkben és a szívünkben; mi van az Istennel való kapcsolatunkban, megtértünk-e és akarunk-e tanítvánnyá válni.

A könyv nem egyszerűen módszerekről szól, hanem krisztusibbá, egyházszeretőbb emberré akar formálni. Mert ha Jézus tanítványa vagyok, akkor tudom építeni, és újra tudom építeni az Egyházat, konkrétan a plébánia közösségét.

Meg kell néznünk, hogy az alkalom, amit a könyv hétvégének nevez, a vasárnap, hogyan építhető fel, milyen segítséget tudunk nyújtani azoknak az embereknek, akik templomunkba betérnek. Hogyan lehet őket megszólítani, meghívni, hogy érezzék, fontosak a közösség, a plébánia számára. Milyen lehetőségek vannak, amelyek valóban a tanítványságból, a szeretetből fakadnak, és hogyan lehet ezeket egymás mellé rendezni? – tette fel a kérdéseket bevezetőjében Ugrits Tamás.

Vannak plébániák, amelyek már elindultak ezen az úton, apró lépésekkel, de különféle tapasztalatokkal. A találkozón a székesfehérvár-vasútvidéki plébánia (Prohászka-emléktemplom) három képviselője osztotta meg személyes tapasztalatait. Tanúságtételükben elhangzott, hogy amit a könyv elméletben leír, az hogyan és milyen mértékben működik a közösségben.

Péntek Balázs azt osztotta meg a jelenlevőkkel, menyire fontos új csoportok létrehozása az egyházközségben. Elmondta, alapító tagja lett egy nyolc emberből álló csoportnak, amely azért jött létre, hogy elinduljanak lélekben a tanítvánnyá válás útján. Kéthetente találkoznak, beszélgetnek, megosztják gondolataikat egymással, közösen imádkoznak. Fontos számukra, hogy ezeken az eseményeken ne csak egymással találkozzanak, hanem Isten is ott legyen.

Ezt úgy tudjuk elérni, hogy odahaza is imádsággal készülünk ezekre a találkozókra. A csoporton belül olyan közösség alakult ki, amely a testvéri szereteten alapul, és ezzel példát tud adni az egész plébániaközösség számára. Így hasonló csoportok tudnak alakulni, és az egész plébánia eljuthat oda, hogy valódi közösségként funkcionáljon, ahol mindenki mindenkit ismer. Nemcsak szavakban, hanem tettekben is a tanítványság mezejére léptünk, ennek különböző formái vannak, többek között az anyagi támogatás. A másik gyakorlati dolog, hogy megfogalmazzuk magunknak és a plébánia közösségének, hogy hova induljunk el a tanítvánnyá válás gyakorlati útján. Első gondolatunk az volt, hogy ezek a megalakuló csoportok – akár funkcionális, akár beszélgető, imádkozó csoportokról van szó – valamilyen közös irányba induljanak el, és ehhez szabva lépjenek tovább a tanítványság útján. Óriási és felemelő élmény, hogy az eddigi passzív istenkapcsolatból kilépve, a csoportok által egy abszolút aktív irányba léphettünk, egy aktív istenkapcsolat felé – mondta el tanúságtételében Péntek Balázs.

Ugrits Tamás ezt követően megerősítette: nem felesleges újraépíteni mindent Egyházunkban, plébániánkon, mert mindennek az alapja az, hogy önmagunkat Krisztus kegyelmével képesek legyünk újra megváltoztatni.

A tanítványság kulcsfogalom és sajátságos fogalma a könyvnek, de valóban mindennek az alapja. Ha hirtelen nem is tudom megváltoztatni a környezetemet, de magam egy közösséggel el tudok indulni egy új út felé. A könyv megfogalmazása szerint lehetne az Egyházat úgy tekinteni mint a tanítványok közösségét. Mert a tanítványság nem helyhez kötött, hanem személyhez. Nem egyenlő a vallási kötelezettségek megtartásával vagy a szentségek kiszolgáltatásával, hanem egy élő személy követése – mutatott rá a pasztorális helynök.

Majd arról beszélt, hogy a tanítványság nem programokról, liturgikus alkalmakról, szolgálatokról szól, hanem apró lépések sorozata a lelki növekedés útján. A tanítványok szeretik Istent, az embereket. A könyv felhívja a figyelmet arra, hogy magunkat is szeretni kell, odafigyelve a lelkünkre és arra, hogy milyen a kapcsolatunk Krisztussal. Mert csak úgy tudunk adni, ha a Jézussal való kapcsolatunk élő; nem tökéletes, de úton lévő. A tanítványi lelkülettel tudjuk Istent szeretni és az embereket szolgálni, és nem újabb programokat erőltetni másokra. Mert a tanítvány azt akarja, hogy mások is megismerjék az Örömhírt. A tanítványság tehát az életstílus megváltoztatását is jelenti.

Schreiner László a Prohászka-emléktemplom közösségének újonnan alakult „Vendégváró” csoportjáról tett tanúságot. Elmondta, a plébános először meghívott néhány embert, hogy kezdjenek el együtt gondolkodni, együtt imádkozni Isten segítségéért, azért, hogy megtudják, mit vár ettől a közösségtől. Ebben az időben találkoztak az Újraépítve című könyvvel.

Ennek tartalma, mondanivalója nagyon összecsengett azzal, amit próbáltunk elképzelni, vagyis hogy hogyan lehet aktívabban, mindenki részvételével személyes otthonná alakult közösséggé fejlődni. Egyszerű lépésekben indultunk el, elkezdtünk egy kis maggal együtt imádkozni, gondolkodni, kisközösséget kialakítani. Először is saját magunkból, hogy az egymás felé való kapcsolatunk erősödhessen. Így kezdtük el aztán a „fogadók” szolgálatát a templom előtt. Várjuk és köszöntjük a misére érkezőket, hogy érezzék, számít a jelenlétük. Kezet fogunk velük és örülünk, hogy itt vannak. Aprónak tűnő dolog, mégis, aki beérkezik, azt szíven üti, hogy törődünk vele. Ez sokat jelent egy hívő számára, de egy betérő, egy elveszett számára is. És ha gondolkodik azon, hogy jövő héten is eljöjjön-e ebbe a közösségbe, akkor azt gondolom, ez a személyesség sokat nyom a latba. „Itt várnak engem, helyem van, ismernek engem”, ezt gondolja majd – mondta el Schreiner László.

Ezt követően lánya, Teodóra beszélt tapasztalatairól. Bár nem olvasta a könyvet, de amit a plébánostól és a szülőktől hallott, nagy hatással volt rá. Látta, hogy a felnőttek mások felé fordulnak és segítenek nekik. Ő is elkezdte ezt a cserkészek és a ministránsok között: megszólította őket, behívta a közösségbe, hogy így mélyítse az emberi kapcsolatokat.

Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye

Fotó: Berta Gábor, Somogyi Tamás

Magyar Kurír