Örüljetek az Úrban mindig! Újra mondom: Örüljetek!
(Fil 4,4)
A Familien mit Christus közösség 1985-ben alakult Németországban a házasságok és a családok megújulásának szolgálatára, hogy azok minél inkább a lelki élet sejtjeivé váljanak. Ugyanezzel a céllal hívta életre huszonöt évvel ezelőtt Gorove Kriszta és László a magyarországi testvérközösséget.
A mára közel száz családot felölelő Családok Jézusban Közösség Magyarországon több mint ezer jegyespárt készített fel a házasság szentségére, rendszeresen tart lelkigyakorlatokat és egyéb programokat – elsődlegesen – házaspárok számára, hirdetve az irgalmas és gyógyító Istent.
A jubileumi hálaadó szentmise május 10-én, szombaton 10.30-kor lesz a máriaremetei Kisboldogasszony-bazilikában (1029 Budapest, Templomkert 1.),
melyre szeretettel hív és vár mindenkit a közösség!
A részvételi szándékot a következő linken – KLIKK IDE – lehet jelezni április 30-ig, ezzel segítve a szervezők munkáját.
A Családok Jézusban Közösség és a szervezők nevében, a vezetők:
Arató Jutka és Dávid, illetve az alapító házaspár: Gorove Kriszta és Laci
Fotó: Családok Jézusban Közösség
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria