Hűségben megélt szolgálat – Elhunyt Fritz István diakónus

Fritz István 1948. október 16-án született Dorogon. Ugyanitt szentelték diakónussá 2000. október 14-én. Diakónusi szolgálatát 2000-től a dorogi Szent Borbála-plébánián látta el. Főpásztorától lelkipásztori kisegítő megbízást kapott az únyi Szent Mihály-plébánia oldallagos ellátására 2015. augusztus 1-jétől. A kilencvenes évektől hitoktatóként, a karitatív szolgálat megszervezőjeként állt a mindenkori plébánosa mellett Dorogon és a filiális közösségekben.

Temetéséről a későbbiekben intézkednek.

Adj, Uram, örök nyugodalmat neki!

*

István szerető férj, édesapa, nagyapa volt. Példaértékű, hűségben megélt életének, szolgálatának gyümölcse, hogy fia, Péter is a diakónus hivatást választotta, és családja mellett szolgálja Egyházát. Korábbi páros interjúnkban együtt tettek tanúságot hitükről, életükről.

„Az órás végzettségű édesapa a rendszerváltásig a honvédségnél dolgozott műszerészként. Figyelték, hogy jár templomba, de nem adta fel. István szeretett járni a munkahelyére, mert kötődött a munkatársaihoz, szerették ott is, ahogy mindenütt. 1994-es elbocsátásakor – bár már benne volt a korban – egy pillanatig nem maradt munka nélkül. Plébánosa, Zoli atya bevonta a hitoktatásba; 1993-ban, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem levelező tagozatán diplomázott hitoktatóként. (...) azóta is töretlenül tanít, nyugdíjasként is, három óvodában. Az egyik óvoda – Csolnok – közel hat kilométerre van Dorogtól, és a hitoktató minden alkalommal gyalog teszi meg az utat. Egy óra az erdőn át, imádságban...”

*

„Fritz István sok Dorog környéki településre – Bajnától Máriahalomig – elvitte a diakónusi szolgálat révén a szentségeket. Mindenütt várják, számítanak rá. Mindig sokat vállalt, teljesített a munkahelyén, besegített a háztartásba, helyt állt beteg édesanyja mellett, szolgált a templomban. »Amikor mindezek mellett tanulni kezdtem, este tízkor tudtam a könyv mellé leülni. Azt éltem meg, mindenre van erőm.

Szeret a Jóisten, ezért tudtam mindezt ellátni.«”

*

„A beöltöztetésnél kicsordultak a könnyeim.

Ránéztem apámra, lepergett előttem, mennyi mindent kaptam tőle. Legfőképp a minta, ahogyan élt.

Elcsatangolhattam volna ezerfelé, de ő mindig ott állt mellettem, s talán nem szóval, de példával mutatta az irányt. Aztán folytatódott a szertartás, amikor váratlanul a hétéves fiam, Gellért szaladt oda hozzám a stallumról, átölelt és egy puszit adott. Éreztem, ő, aki még nem igazán érti, mi történik, ott van velem” – emlékezett vissza Fritz Péter 2018. június 9-ére, amikor állandó diakónussá szentelte Erdő Péter bíboros az esztergomi bazilikában.

Fotó: Lambert Attila

Kuzmányi István/Magyar Kurír