A játékra is lehetőséget adó közösségi terek azt a célt szolgálják, hogy a gyerekek a tanítási szünetekben, az iskola után értékesen és hasznosan töltsék idejüket, illetve fejlődésüket szolgáló elfoglaltságuk legyen. Az évfordulót színes programokkal ünnepelték.
A képre kattintva fotógaléria nyílik.
„Ha lehetne, minden percemben itt lennék! Itt mindenki kedves, mindent lehet itt csinálni!” – ezt a tízéves Laci mesélte a Gyűrű utcai játszótéren tartott ünnepségen, ahol az év többi napjához hasonlóan egymást váltották a gyerekek a hintákon, mászókákon, ugrálóvárakban. Volt hüllőbemutató, zenebölcsi és arcfestés, a csillámtetkó pedig nyolcágú keresztet formázott minden kisgyerek kezén. Délután bábszínház és hatalmas torta várta a gyerekeket. A programok lebonyolításában a többi máltai játszótér munkatársai és önkéntesek is segédkeztek.
Nagy László, a játszótérprogram vezetője elmondta, a budapesti létesítmények célja negyed évszázada változatlan: értékes időtöltést nyújtani a gyerekeknek, miközben megismerik őket és családjukat, hogy gond esetén segítséget tudjanak nekik nyújtani. „A gyerekek sokszor úgy jönnek be, hogy név szerint keresik a kollégákat. A munkánknak van látványos része, mint például a mai nap, de a legfontosabb akkor történik, amikor az erre járók kívülről csak azt látják, hogy ülünk és beszélgetünk a gyerekekkel. A munkatársaimnak rengeteg ideje – sokszor hónapok, sőt évek – és munkája van abban, hogy egy-egy kisgyerek nem kiabálva, erőszakosan, a többieket bántva játszik, hanem együtt tud működni másokkal. Sok kamasz, fiatal is visszajár, hogy megossza iskolai vagy magánéleti, szerelmi gondjait, örömeit a kollégákkal, akik mint kisgyermekeket segítették őket.
Sőt már van olyan családunk is, amelynél a szülők itt, a játszótéren nőttek fel, ma pedig már a gyerekeiket hozzák játszani. Ez az igazi sikere a »játszva megelőzni« programnak: a bizalom, a kialakult barátságok, és hogy valóban számítanak ránk a családok.”
Forrás és fotó: Magyar Máltai Szeretetszolgálat
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria