Az Úr Jézus a feltámadást követően negyven napon át megjelent tanítványainak, így bizonyítva, hogy minden igaz volt, amit mondott, vagyis bátran bízhatunk benne – mondta a szentmise elején Kajtár Edvárd atya. – Bár a negyvenedik napon Jézus eltűnt, a tanítványokból ez nem váltott ki a szomorúságot, mert meggyőzte őket a bizonyosság, amiben részük lehetett.
Az érzéseinkről nem tehetünk, nem irányíthatjuk azokat, a rossz vagy jó érzés automatikusan jelenik meg – fejtette ki homíliájában a székesegyház plébánosa. – Az apostolok érzése kettős volt, és akadtak köztük olyanok, aki kételkedtek. A közömbösség, a kétely és az öröm érzései kavarogtak bennük. A kétely Isten létét vonja kérdőre. Az érett hit túlnéz a hiányon, és lát mögötte valamit. Erre indít a mai ünnep is. A hiányok vezetnek el Isten felfedezéséhez; az istenhiány alázathiányban, csendhiányban, szeretethiányban és türelemhiányban mutatkozik meg. Az Úr felment az égbe, és bennünk hiány keletkezett. Vagyis a mennybemenetel rávilágít arra, hogy még nem vagyunk otthon. Ez a mai ünnep meghívó, hogy haza kell mennünk, hogy itt nem vagyunk még teljesen otthon. Gyönyörű ez az élet, amit élünk, ha van hozzá szemünk, és látjuk. De ez csak az út. Haza kell mennünk. Az életünk erről szól, hogy törekedjünk oda. Amikor megtapasztaljuk Jézus hiányát, felmerül a kérdés, hogy ki hiányzik. Az örök otthon. Menjük haza, mert úton vagyunk. Az otthonunk a mennyország.
Kajtár Edvárd atya a 20. század elején élt Szent Erzsébet francia kármelita szerzetes egy gondolatát idézve zárta szentbeszédét: „Megtaláltam a mennyországot a földön, mert a mennyország Isten, Isten pedig a szívemben van.”
A szabadtéren összegyűlt hívek a székesegyház előtt, az előírások betartásával vehették magukhoz a legméltóságosabb Oltáriszentséget.
Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria