Kápolnát áldottak meg Arnót határában

Hazai – 2018. január 21., vasárnap | 18:13

Január 20-án Szarvas Péter apát, esperes, a miskolci Szent Anna-templom plébánosa szentmise keretében Árpád-házi Szent Margit tiszteletére áldotta meg az Arnót határában épült kis kápolnát.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Arnót község határában, közel Miskolchoz, az M3-as autópálya mellett él és gazdálkodik családjával Molnár László. Néhány évvel ezelőtt arra az elhatározásra jutott, hogy a portáján kápolnát épít – mint hívő ember maradandót szeretett volna hagyni az utókor számára.

Az ötletet az a mára már feledésbe merült szép hagyomány adta, hogy régen, aki tehette, az utak mentén keresztet állíttatott vagy kis kápolnát építtetett, emlékeztetve az arra járókat az Istenbe vetett hitre, amelynek a jelenben is fontos szerepe van az emberek életében. „Mert akinek erős a hite, az könnyebben megállja a helyét az élet minden területén is” – vallja a gazdálkodó.

Molnár László eredetileg családi kápolnának szánta a kis kápolnát, de úgy döntött, hogy mindenki számára bármikor nyitva áll az ajtaja –  nyitva áll azok előtt, akiket a hite hoz ide, és imádkozni vagy elmélkedni szeretnének itt. Az építtető nem titkolt szándéka az is, hogy követői akadjanak, akik szintén fontosnak érzik e hagyomány felélesztését, és tesznek azért, hogy a hitüket ilyen formában is kifejezzék.

Január 20-án, szombaton délelőtt sokan érkeztek az elkészült kápolna megáldására. Szarvas Péter apát, esperes, a miskolci Szent Anna-templom plébánosa szentmise keretében Árpád-házi Szent Margit tiszteletére áldotta meg a kápolnát. A szentmisén római és görögkatolikus paptestvérek koncelebráltak.

Molnár László édesanyját Margitnak hívták, így az arnóti Szent Margit-kápolna az ő emlékét is őrzi.

Szöveg és fotó: Fojtán László

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria