Keresztmegáldás a Szent József-iskola védőszentjének ünnepén Debrecenben

Hazai – 2023. március 21., kedd | 17:18

A Szent József köznevelési intézmény névadójának, a Boldogságos Szűz Mária jegyesének ünnepén, március 20-án a debreceni Szent Anna-székesegyházban bemutatott szentmisén áldotta meg az iskola felújított főépületének keresztjét Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök. A keresztet – az iskola volt diákja, Korbeák Zoltán vállalkozó adományát – a szentmise után helyezték el az épület tetején.

Az ünnepi eseményen jelen voltak az iskola korábbi vezetői is: Lépes Katalin nővér SSND, az iskola első igazgatója; Pogány Béláné Ildikó, aki tíz éven át vezette az intézményt, valamint Bódis Zoltán, az intézmény jelenlegi vezetője.

Szent József alakját azért állítja elénk az Anyaszentegyház a nagyböjti idő közepén, hogy szemléljük őt, ahogyan ő is szemlélte az Istent; legyünk igaz emberek, ahogyan ő igaz ember volt; legyünk készségesek a jóra, ahogyan ő kész volt arra – mondta szentbeszédében Palánki Ferenc.

Szent József gondoskodott azokról, akiket Isten rábízott: a két legdrágább kincséről, Jézusról és Máriáról. Készséges volt – fogalmazott a főpásztor, majd a Szentírást idézte: „József igaz ember volt, nem akarta a nyilvánosság előtt megszégyeníteni, ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja el.” (Mt 1,19) József ugyanis még nem vette feleségül Máriát, és nem tudta, hogy a gyermek honnan van. Mégsem akart bosszút állni. Amikor pedig megjelent neki az angyal, és elmondta, mit vár tőle Isten, ő azonnal elfogadta az Úr akaratát.

József igaz ember volt, és nagyon is jól ismerte Máriát. Tudta, hogy nem követett el bűnt. Egyszerűen csak azért akarta elbocsátani, mert az volt benne: hogy jön ő ahhoz mint egyszerű, kétkezi munkásember, hogy Isten Fiának legyen a gondviselője, hogy annak a nőnek akárcsak a kezét is megfogja, aki Isten Fiát hordja a szíve alatt, és hogy jön ő ahhoz, hogy Isten közelében éljen. Ezért mondja neki az angyal, hogy ne féljen.

Nem kell félnünk közelíteni Istenhez, mert Ő végtelen jósággal és szeretettel közeledik hozzánk, Ő akarja megérinteni a kezünket és a szívünket.

Kérjük, hogy legyen bennünk is készség a jóra, hogy tudjunk igent mondani Isten meghívására, szavára, tudva, hogy akkor járunk a boldogság, az élet teljességének, a szeretetnek az útján, ha Isten útján járunk.

Amikor föltekintünk az épület tetején lévő keresztre, legyen bátorságunk, erőnk nekünk is arra, hogy vállaljuk életünk nehézségeit, keresztjeit, mert ez az Isten, a szeretet útja, amely a boldogságra vezet – buzdította a jelenlévőket a megyéspüspök.

Szent József ünnepe lévén az édesapákat is megáldották a szentmise záróáldása után.

A liturgia végén az alsós, illetve a felsős évfolyamokat képviselő diákok közelről is megtekinthették és megérinthették a 120×60 centiméteres keresztet, melyet a szertartás után helyeztek el a Szent József köznevelési intézmény felújított főépületének tetején.

*

Az iskola védőszentjének ünnepén idén missziós hét is kezdődik, amelyre Papp László iskolalelkész meghívta a debreceni intézménybe a fiatalokból álló Ifjú Lámpás Közösséget is. A fiatalok az osztályokba is ellátogatnak, ahol tanúságot tesznek majd hitükről, megtérésükről.

Az Ifjú Lámpás Közösség tagjai egy évet az életükből annak szentelnek, hogy közösségben éljenek, majd lélekben megújulva térnek vissza saját életükhöz.

Forrás és fotó: Kovács Ágnes/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria