Kinek a dolga a felvilágosítás?

Hazai – 2017. december 9., szombat | 17:20

A Győri Egyházmegye által szervezett életvédelmi programsorozat november 28-i alkalmán Tóthné Sasvári Szilvia, Bozóné Horváth Andrea és Török Orsolya tartott interaktív ismertetőt az MFM-Projekt munkájáról. Tóthné Sasvári Szilviával, az MFM-Projekt foglalkozásvezetőjével Ikker Eszter beszélgetett.

Tóthné Sasvári Szilvia a győri Prohászka Ottokár Orsolyita Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda biológiatanára. Kinek a dolga a felvilágosítás? Csak arra vigyázok, amit értékesnek tartok című előadásának a Győri Hittudományi Főiskola adott helyet. 

– Immár a Győri Egyházmegye területén is elérhető az Önök által bemutatott felvilágosító program kamasz gyermekek, fiatalok részére, amely játékos, szórakoztató módon, ugyanakkor a téma komolyságát és méltóságát megőrizve mutatja be az emberi test kamaszkori változásait, a szexualitást a házasság részeként értelmezve. Milyen előtörténete van ezeknek a felvilágosító programoknak? 

– Egy német doktornő, Elisabeth Raith-Paula orvosi pályája kezdetén a női termékenység folyamataival kezdett foglakozni, és hamarosan a természetes családtervezés forradalmi lehetőségeire tanította a nőket. Sok asszony fogalmazta meg döbbenten, miután alapvető jelentőségű információk birtokába jutott: „hogy lehet, hogy ezt eddig senki nem mondta nekem?” Majd arra kérték őt, hogy a lányaik számára is adja át ezt a tudást.  A kérés hatására Elisabeth Raith-Paula egy könyvet írt kislányok számára, amely hazánkban is megjelent Élő adás a testemből címmel, és kidolgozott egy foglakozást is 1999-ben, amely MFM-Projekt – My Fertility Matters, A termékenységem fontos – néven indult útjára. Magyarországra 2006-ban jutott el a program, és a Kecskemét-Széchenyivárosi Közösségépítő Egyesület vált a magyarországi MFM-Projekt központjává. 

– Ön hogyan csatlakozott a kezdeményezéshez? 

– Az MFM-Projekt megvalósításához Elisabeth Raith-Paula tartott képzéseket a leendő foglalkozásvezetők számára szerte Európában, így Magyarországon is. Egy ilyen kurzuson jómagam is részt vettem. Hazánkban ötvenhárom munkatárs dolgozik jelenleg. Számomra nagyon sokat jelent, hogy megtapasztalhatom, mekkora öröm – gyermeknek, szülőnek egyaránt – felismerni, hogy a test jó és csodálatosan működik, és mekkora öröm az élet továbbadásának a lehetőségét értékként megismerni. Igen, ez a program tényleg felvilágosító!

– Hogyan épülnek fel a MFM-Projekt felvilágosító foglalkozásai? 

– A Ciklus-show címet viselő foglalkozásunk magja egy dramatikus játék, amelynek során bemutatjuk a női termékenység testi folyamatait a lányok számára. A program keretében megismerik és játékosan megtapasztalják testük működésének alapvető összefüggéseit. A célunk az, hogy a gyermekekben pozitív testképet erősítsünk meg, hogy kamaszkoruk kezdetére az önbecsülés és a másik nem iránti tisztelet kialakuljon bennük. Ez a legjobb alap ahhoz, hogy felelősséggel haladhassanak majd a megfelelő időben a párkeresés és párválasztás útján, és jó döntéseket hozzanak. 

– A fiúkat hogyan tudják bevonni a foglalkozások alkalmával? 

– A fiúk még nehezebb helyzetben vannak, mint a lányok. Az érdeklődésük, természetes kíváncsiságuk más jellegű, és könnyen kerülnek csapdába hamis információkhoz jutva.  Nagy szükség van jó mintákra, bátor és hiteles férfiakra, akik valóban példát tudnak mutatni számukra. Velük a Férfiküldetés és Titkos küldetés című foglalkozások során dolgozzuk fel a kamaszkori testi, lelki változásokra vonatkozó kérdéseket. Mindkét nemmel kis létszámú csoportban, 10-15 fővel zajlik a foglalkozás.

– Hány éves kortól ajánlják a foglalkozásokon való részvételt? 

– Ideális, ha a kislányok a kamaszkoruk elején, még az első menstruációjuk előtt vesznek részt a programon. Így nagy segítséget kaphatnak ahhoz, hogy méltóságuk teljes tudatában, békésen éljék át ezeket a napokat. Számos pozitív visszajelzést kapunk erről a gyerekek szüleitől, sok édesanya számol be arról, hogy kislánya milyen természetesen, félelem nélkül éli át az első menstruációt, és hogy: „milyen kár, hogy nekem ez nem adatott meg”. A gyerekek egyéni érettségét figyelembe véve tehát a 10-12 éves korosztály számára ajánljuk elsősorban, de azt tapasztaljuk, hogy a nagyobbaknak is sokat jelent. 

– A szülők számára is szerveznek programokat? 

– A gyerekek legfőbb segítői ebben a témában is a szülők. Érzékenysége és jelentősége miatt a felvilágosítás mindenképpen szülői feladat, és mi nem szeretnénk ezt a munkát kivenni a szülők kezéből.  Épp ezért legalább annyira fontos az ő részvételük, mint a gyerekeké, ha nem fontosabb. A szülők bekapcsolódása teszi lehetővé, hogy a pozitív élmény és a megszerzett tudás tovább mélyülhessen közös beszélgetésekben, egy kedves közös nyelv elsajátítása által. A szülők számára a gyerekek foglakozását megelőzően és az után is tartunk egy bemutatót, hogy ők is részletesen megismerhessék a programot. Ennek az időtartama egy-másfél óra, a felmerülő kérdésektől függően. 

– Régiónk mely oktatási intézményeiben szerveznek foglalkozásokat? 

– Már hagyománya van a győri Prohászka-iskolában, de évek óta jelen vagyunk a Péterfy Sándor evangélikus gimnáziumban és általános iskolában, az idei évtől az Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpontban is, illetve tartottunk foglalkozásokat elsősorban szülői megkeresésekre, például a győri Gárdonyi Géza Általános Iskolában és az Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskolában, továbbá a lipóti és a gyarmati iskolában, sőt, ha úgy alakul, akkor iskolai helyszíntől függetlenül is tartunk foglalkozásokat.

Az MFM-Projektről további információ elérhető a http://kiskamasz-felvilagositas.hu weboldalon. 

Forrás: Győri Egyházmegye

Fotó: Ács Tamás

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria