Közel 180 fiatal bérmálkozott a szegedi Szent Gellért Fórum sportcsarnokban

Hazai – 2021. május 28., péntek | 10:27

Csaknem 180 fiatal kapta meg a keresztény nagykorúság szentségét a Szeged-Csanádi Egyházmegyében május 22-én.

Az ünnepi  szentmisét – a járványügyi szabályok betartása mellett – a Szent Gellért Fórum sportcsarnokban mutatta be Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök.

A főpásztor arról beszélt, hogy ha valakinek, aki közel áll hozzánk, valami megváltoztatja az életét, vagy akár el is kell köszönnünk tőle, akkor szokás ajándékot adni neki, hogy kifejezzük szeretetünket iránta. Jézus kereszthalála előtt, az utolsó vacsorán Testét és Vérét ajándékozta az apostoloknak, mennybemenetele után pedig elküldte nekik a Szentlelket, aki megváltoztatta az értelmüket, a gondolkodásukat és a lelkierejüket is.

Az apostolok ajándékai által, a pünkösdkor kapott Szentlélek segítségével megismerhetjük Jézust, és személyes kapcsolatunk lehet vele – hangsúlyozta a püspök. – A Szentlélek Isten jelenléte bennünk, ezért a bérmálkozóktól azt kérik, hogy fogadják el ezt az ajándékot, és éljenek vele értelmes, boldog életet. 

A fiatalok a bérmálásban azt vállalják, amit a szüleik vállaltak a keresztségben helyettük, vagyis a krisztusi életet és küldetést. A bérmálás tehát megerősíti őket abban, ami a keresztségben már elkezdődött.

Forrás és fotó: Délmagyar.hu/Szeged-Csanádi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria