Bognár István elmélkedésének elején rávilágított arra, hogy Egyházunk az apostolok és vértanúk egyháza – ez korunkra is igaz. Utalt az Apostolok és vértanúk egyháza című kétkötetes gyűjteményre, amely elsősorban az ősegyházról, az ókori egyház hitvallásáról szól. A sort azonban folytathatjuk a Győrben is tisztelt Szent István protomártír diakónus vagy Boldog Apor Vilmos tanúságtételének korával elérkezve a mai napig, ahol szintén az apostolok és vértanúk korát éljük. Ma, amikor a közömbösség, hitehagyás ellenére is a legtöbb vértanút termi az egész világ – fogalmazott.
Vajon mi adott olyan különös erőt Szent Istvánnak, az első apostoloknak és vértanúknak, Szent Pálnak, aki mindenkinek mindene akart lenni, Boldog Apor Vilmosnak, aki követte a Szent Pál-i példát, Boldog Brenner Jánosnak és korunk számtalan vértanú keresztényének? – tette fel a kérdést a szentmise szónoka. –
Az ő erejük és mindannyiunk ereje az Istenben, a vele való élő kapcsolatban, az imádságban rejlik egyedül. Csak a mindennapi élő ima az, amely kegyelemmel és erővel fog eltölteni.
A lelki erőnek és az isteni kegyelemnek ezt a hatalmas eszközét kell jól felhasználnunk magunk és mások javára egyaránt. Imádkozni rendületlenül és hűségesen, állhatatosan kitartva mindvégig – mondta el István atya. Majd arra hívta a híveket, hogy vizsgálják meg miben rejlik az imádság ezen hatalmas ereje.
Először is felmagasztosítja az embert minden más teremtmény fölé.
Az imádság nem más, mint emelkedés Isten felé. A szív lángolása, égre emelt egyszerű pillantás hálában, örömben és szenvedésben
– ahogy Lisieux-i Szent Teréz írta. A lelkiigazgató idézte Boldog Apor Vilmos egy 1942-es bérmálási szentmisén elhangzott szavait is az imádságról: „Van, aki még csak tipegő gyermekléptekkel halad előre. Van, aki az élet terheit hordozó nehézkes járással igyekszik előre az imádságában Isten felé. Mások a hegymászó embernek férfias, megfontolt, lassú lépteivel mennek felfelé az Úr irányába. És ismét mások szaladva sietnek oda, mint a jóbarát barátjának karjaiba. Végül vannak olyanok is, akik a tökéletességre törekvő embernek angyalszárnyain repülnek egyenesen az ég Urához.”
Az imádság hatalmas ereje továbbá a közösségeket megmozgató hatásában rejlik. Egy hajóban evezve az imádság végtelen, hatékony erejét átélhetjük minden szentmise alkalmával is. Az imádságnak hatalmas az ereje, hiszen mindig meghallgatja az Úr. Vajon létezik-e nagyobb hatalom az imádságnál a földön, amely Istent meghajlásra készteti? – hangzott fel a kérdés. Az imádság a szeretet nagy hatalma. Ezt a csodálatos erőt, amit csak az imádság adhat, kéri tőlünk Ferenc pápa is május hónapban, hogy imádkozzuk a rózsafüzért mindennap a békéért – zárta szentbeszédét Bognár István.
A szentmise végén a vértanú püspök tisztelői a főcelebráns vezetésével Boldog Apor Vilmos szentté avatásáért imádkoztak.
Forrás: Győri Egyházmegye
Fotó: Hencz Márton
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria









