Magyarországra érkezett Mario Grech bíboros, a püspöki szinódus főtitkára

Hazai – 2022. október 19., szerda | 17:36

Magyarországra érkezett Mario Grech bíboros, aki a püspöki szinódus főtitkáraként, a Szentatya megbízásából a 2021-ben kezdődött szinódusi folyamatot koordinálja. Mint ismeretes, Ferenc pápa múlt vasárnap, október 16-án jelentette be, hogy a téma fontosságára való tekintettel a szinódus záró szakaszát két részletben, 2023 és 2024 októberében püspöki szinódus keretében tartják meg Rómában.

Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke köszöntőjében kiemelte, hogy 2021 jelentős év volt a magyar Katolikus Egyház számára, hiszen Budapesten zajlott az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus, melyet egy négyéves felkészülési folyamat előzött meg. A kongresszus lezárása után alig egy hónappal pedig elkezdődött a 16. Rendes Püspöki Szinódus, amelynek témája maga a szinodalitás, az „együtt járás, az együtt gondolkodás” egy szinodális egyházért: közösség – részvétel – küldetés program keretében.

Ezt követően Mario Grech bíboros beszélt a szinódusi folyamatról, az időközben felmerült tapasztalatokról.

A találkozón a  püspöki szinódus főtitkára testvéri beszélgetést folytatott a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjaival.

Mario Grech bíboros magyarországi látogatása során október 21-én, pénteken előadást tart Pannonhalmán az ökumenikus konferencián, majd hétvégén részt vesz Máriapócson a görögkatolikus metropóliai nagygyűlésen. Ezt követően a közép-kelet-európai püspöki konferenciák elnökeinek találkozóján tart előadást, amelyet október 24–25-én tartanak Budapesten.

Forrás: MKPK Sajtószolgálat

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria